Szijjártó Péter miniszter úr elvitte az üldözött keresztények üzenetét New Yorkba is és egyértelművé tette: Magyarország segít. Józan ésszel és érző szívvel.

Továbbra is a keresztények alkotják a legüldözöttebb vallási közösséget a világon, és ezt sajnos számok támasztják alá. Parolin bíborosnak, a Vatikán államtitkárának elmondtam, hogy a választás óta én felügyelem a Hungary Helps programot és továbbra is segíteni fogjuk a keresztény közösségeket, bárhol is éljenek a világon.

🟠 A Fidesz-KDNP frakcióülés helyszíne Balatonalmádi idén. Nemsokára már a helyszínen leszek, de egyelőre még csak a repülőről láttam útban Budapest felé. Most irány a szezonnyitó találkozó a…

A szeptemberi Váci Polgári Esten Freund Tamás MTA elnök előadását hallgathatjuk meg saját agykutatási területéről, az agyhullámokról, memóriáról, kreativitásról, belső világunk és az információ-…

A hétvégén Kiscsőszön megcsodáltam az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület értékmegosztó programját, melyen kárpátaljai, erdélyi, vasi és ormánsági népművészeti kincseket, táncokat, kiállításokat,…

Ma ünnepeljük a magyar dráma napját, annak emlékére hogy 1883-ban ezen napon mutatták be Madách Imre drámai költeményét, Az ember tragédiáját a Nemzeti Színházban.

A nap célja, hogy felhívja a…

️Indulok a kihelyezett frakcióülésre, melynek legfontosabb témája az elhibázott brüsszeli szankciók és az azok által kiváltott drasztikus energiaárak lesznek!️A magyar családokért dolgozunk!🟠

A szankciók nem működnek, sajnos megint igazunk lett.
️ A brüsszeli bürokrácia eközben a valósággal párhuzamos valóságban él. A Magyar Nemzetben és a Mandineren megjelent írásom kommentben olvasható.…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média