A hétvégén Kiscsőszön megcsodáltam az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület értékmegosztó programját, melyen kárpátaljai, erdélyi, vasi és ormánsági népművészeti kincseket, táncokat, kiállításokat, étkeket, kézműves termékeket osztottak meg egymással és mutattak be a közönségnek a résztvevők. Gratulálok a Bánffy Miklós-díjjal idén kitüntetett Kovács Norbert "Cimbi" polgármesternek, a program kezdeményzőjének. Ezt a jógyakorlatot sok helyen terjeszteni kell! Hajrá, hagyományos kultúra!

Ma ünnepeljük a magyar dráma napját, annak emlékére hogy 1883-ban ezen napon mutatták be Madách Imre drámai költeményét, Az ember tragédiáját a Nemzeti Színházban.

A nap célja, hogy felhívja a…

Oroszország és Ukrajna között több mint fél éve zajlik a háború. Ez nem csak Európa - és a világ - biztonsági helyzetét írta át, de komoly nehézségeket hozott a gazdaság területén is, köszönhetően a…

️Indulok a kihelyezett frakcióülésre, melynek legfontosabb témája az elhibázott brüsszeli szankciók és az azok által kiváltott drasztikus energiaárak lesznek!️A magyar családokért dolgozunk!🟠

Magyarország és a nemzeti kormány megteszi, amit megkövetel a haza.

Nálunk nem lesz energiahiány. Magyarországon lesz gáz, és lesz elég villany is.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média