Az ankarai tárgyalásokat, székesfehérvári beszélgetések követik

Van miről, hiszen 12 év őszinte, nyílt, mindenki számára nyomon követhető kormányzást követően a magyar emberek soha nem látott mértékben döntöttek folytatás mellett.

Ez nem lett volna lehetséges azon emberek nélkül, akik idejüket és energiájukat nem sajnálva hosszú évek óta segítenek minket a közös úton.

Mi ugyanúgy leülünk most is, mint ahogy leültünk április 3. előtt is. Az első szó pedig most is a köszöneté Székesfehérvár!

4,7 millió. Ennyien dolgoznak ma Magyarországon, ami azt jelenti, hogy újra rekordszinten áll a foglalkoztatottság. Tehát az ellenzék vágyvezérelt gondolkodása hiába forog a „megszorítások” és a „…

Hivatalos adatok szerint 80 ezer betöltetlen állás van hazánkban, tehát a szomszédos országból érkező és munkát kereső ukrajnaiaknak Magyarország a munkavállalásban is tud segíteni.

Hazánkban már…

Hogyan segítjük a vállalkozókat? Tiszafüreden például új gyártóbázis épült kormányzati támogatással, ahol kutyahámok készülnek majd. Az üzem több mint 400 magyar család megélhetését biztosítja a…

Kegyelettel emlékezünk azokra Srí Lanka-i keresztény vértanúkra, akik ellen három éve követtek el iszlamisták brutális terrortámadást, amikor templomaikban a húsvétot ünnepelték. A merényletben…

A magyar emberek április 3-án egyértelmű választ adtak hazánk jövője kapcsán.

Feladatunk világos: meg fogjuk védeni a magyar családokat a válságtól, megóvjuk gyermekeinket és Magyarország ki fog…

Baloldali összefogásból, baloldali összeomlás.

☝️ Karácsony Gergely gyávaságával a legtöbbet tette azért, hogy a baloldal csúfosan leszerepeljen. Az előválasztáson gyáva és sunyi módon maga elé tolta…

Kismaroson évtizedes tervek valósulnak most meg: ófalui járda a régi kismarosiaknak régi vágya, a börzsönyligeti gyűjtőút az újonnan kiköltözőknek, sok kisgyermekes családnak jelent előrelépést,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média