Kegyelettel emlékezünk azokra Srí Lanka-i keresztény vértanúkra, akik ellen három éve követtek el iszlamisták brutális terrortámadást, amikor templomaikban a húsvétot ünnepelték. A merényletben csaknem 300 ember életét vesztette és közel 600-an megsérültek.

Miközben volt olyan vezető nyugati politikus, aki az áldozatok keresztény voltát igyekezett elrejteni, Magyarország azonnal lépett. A tragédiát követően azonnal felvettük a kapcsolatot Malcolm Ranjith, Srí Lanka-i bíborossal és alig pár nap leforgása alatt segítséget nyújtottunk a Hungary Helps Program keretében a merénylet miatt árván maradt gyermekek ellátására.

Három év elteltével küldetésünk nem változott. Szeretnénk a politikai korrektség embertelen kettős mércéjével szemben kimondani a valóságot, hogy a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon, és segítséget nyújtani a túlélő és rászoruló közösségek számára.

(Fotó: BBC)

A magyar emberek április 3-án egyértelmű választ adtak hazánk jövője kapcsán.

Feladatunk világos: meg fogjuk védeni a magyar családokat a válságtól, megóvjuk gyermekeinket és Magyarország ki fog…

Baloldali összefogásból, baloldali összeomlás.

☝️ Karácsony Gergely gyávaságával a legtöbbet tette azért, hogy a baloldal csúfosan leszerepeljen. Az előválasztáson gyáva és sunyi módon maga elé tolta…

Kismaroson évtizedes tervek valósulnak most meg: ófalui járda a régi kismarosiaknak régi vágya, a börzsönyligeti gyűjtőút az újonnan kiköltözőknek, sok kisgyermekes családnak jelent előrelépést,…

Mehmet Mus kereskedelmi miniszter kollegával elterveztük, letárgyaltuk, ma pedig tető alá hoztuk: megalakult a magyar-török gazdasági és kereskedelmi bizottság

Kereskedelmi forgalmunk tavaly ismét…

️Itt az ideje, hogy Európa végre visszataláljon a józan ész ösvényére.

Egyes balliberális politikusok továbbra is felelőtlen nagyotmondási versenyt játszanak és teljesen átgondolatlan szankciók…

Mi egyetlen illegális bevándorlót sem engedünk be, de itt most Törökországnak is kulcsszerepe van.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média