Baloldali összefogásból, baloldali összeomlás.

☝️ Karácsony Gergely gyávaságával a legtöbbet tette azért, hogy a baloldal csúfosan leszerepeljen. Az előválasztáson gyáva és sunyi módon maga elé tolta Márki-Zay Pétert, aki aztán bele is bukott abba a hype-ba, amit valójában Karácsony generált.

Karácsony Gergely elárulta az ellenzéki közösséget azzal, hogy visszalépett.

#fidelitas

Kismaroson évtizedes tervek valósulnak most meg: ófalui járda a régi kismarosiaknak régi vágya, a börzsönyligeti gyűjtőút az újonnan kiköltözőknek, sok kisgyermekes családnak jelent előrelépést,…

Mehmet Mus kereskedelmi miniszter kollegával elterveztük, letárgyaltuk, ma pedig tető alá hoztuk: megalakult a magyar-török gazdasági és kereskedelmi bizottság

Kereskedelmi forgalmunk tavaly ismét…

️Itt az ideje, hogy Európa végre visszataláljon a józan ész ösvényére.

Egyes balliberális politikusok továbbra is felelőtlen nagyotmondási versenyt játszanak és teljesen átgondolatlan szankciók…

Mi egyetlen illegális bevándorlót sem engedünk be, de itt most Törökországnak is kulcsszerepe van.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média