Európa élvonalában a magyar foglalkoztatási adatok.
️Itt az ideje, hogy Európa végre visszataláljon a józan ész ösvényére.
Egyes balliberális politikusok továbbra is felelőtlen nagyotmondási versenyt játszanak és teljesen átgondolatlan szankciók bevezetését szorgalmazzák az energiaszektorra az orosz-ukrán háború kapcsán, melyek értelmét már a nemzetközi mainstream sajtó is megkérdőjelezi.
Jól látja például a Financial Times is, hogy az orosz földgáz és kőolaj behozatalát korlátozó szankciók teljesen irreálisak, hiszen azok bevezetésével a tagállamok csak a saját hátukba állítanák a kést.
️ A gázcsapok elzárásával a háború nem fog véget érni, a tagállamok ellenben felélnék tartalékaikat, üzemeket kellene bezárni, állandósulnának az áramkimaradások és emberek veszítenék el a munkájukat.
️ Számunkra ezért az energiaszektort érintő szankciós javaslatok vörös vonalat jelentenek továbbra is. Álláspontunkkal ráadásul nem vagyunk egyedül, hiszen korábban hasonló érveket fogalmaztak meg Ausztria vagy éppen Németország vezető politikusai is.
Hazánk elkötelezett a béke és biztonság mellett. Több mint 600 ezer menekültet fogadtunk be eddig Ukrajnából, segélyszállítmányokkal és a humanitárius szervezetekkel közösen segítünk a bajbajutottakon, miközben a Híd Kárpátaljáért összefogás keretében már több mint egy milliárd forint gyűlt össze.
A bajban segítünk, de a háborúból kimaradunk. A magyar gazdaságot pedig meg fogjuk védeni! 

Európa élvonalában a magyar foglalkoztatási adatok.
Ma 18 órától az InfoRádió Aréna c. műsorának vendége leszek!
Tartsanak velem: https://infostart.hu/inforadio
Megvédjük Magyarország energiaellátását! 
Mi egyetlen illegális bevándorlót sem engedünk be, de itt most Törökországnak is kulcsszerepe van.
Politikánk továbbra is változatlan:
munkahelyek védelme, alacsonyan tartott adók, fokozatosan bővülő családtámogatások.
Rekordszinten a foglalkoztatás Magyarországon, 4,7 millióan dolgoznak, a munkanélküliségi ráta 4% alá javult. 👆
Előre megyünk! 
A háború kezdete óta több, mint 601 ezer menekült érkezett hazánkba. Magyarország mindenkinek segít!
Garantáljuk Magyarország energiabiztonságát. Törökország ebben az egyik legfontosabb partnerünk.

🦮Múlt héten osztottam meg az Ürömi Menhely segítségkérését, amelyben anyagi támogatást szerettek volna gyűjteni a mentett kutyusok gyógyításához.
A felhívásuknak és a rengeteg önzetlen támogatásnak…
️ Keresztény kultúra nélkül nincs magyar szabadság és nincs szabad Magyarország sem.
Orbán Viktor