️Az új kormány tagjai letették a hivatali esküjüket, holnaptól el kell kezdeniük dolgozni.

Magyar Pétertől ma ismét meg kellett hallgatnunk, hogy a magyar gazdaság összeszerelő üzemekből áll. ☝️Hát nem, már nem mondhatjuk hazánkra, hogy az összeszerelő üzemek országa lennénk.

Nagyon sajnálom, hogy a beszédírói leragadtak 2010-ben.
Azóta már régen elköltöztek tőlünk az összeszerelő üzemek a jóval olcsóbb munkaerővel rendelkező országokba.

A magyar munkaerő jóval drágább már, minthogy az összeszerelő üzemeknek megérje nálunk működni.
Míg 2010-ben még a magyar átlagkereset nem érte el a jelenlegi 27 uniós tagállam átlagának felét, addig 2024-ben már az unió kétharmadára emelkedtünk.
Látható, hogy a keresetemelkedésünk nagyobb, mint az uniós átlag illetve a régi nagy államoké.
A 2024-es évben egy teljes munkaidős egyedülálló munkavállaló nettó átlagkeresete hazánkban nőtt a 2️⃣. legnagyobb mértékben az egész unióban. Sőt a 2025-ben és 2026. I. negyedévében is tovább zárult az olló köztünk és az unió gazdagabb országai között.

Az elköltözöttek helyett nagy hozzáadott értékű technológiák érkeztek, sokan hozták ide a K+F területüket.

Így aztán a munkaerőpiacon a high-tech szektorban foglalkoztatottak aránya nálunk a 4️⃣. LEGMAGASABB Európában.
Emellett nálunk a LEGMAGASABB a teljes munkaidős foglalkoztatás is.
A túlképzettek aránya nálunk az 5️⃣. LEGALACSONYABB – vagyis az emberek a végzettségüknek megfelelő, értékes munkát végeznek.

Az összeszerelő üzemek által fémjelzett gazdaságban ilyen jó struktúrájú munkaerőpiac elképzelhetetlen.

Most már érdeklődéssel várom, hogy milyen intézkedéseket tervez a kormány.

☝️ Ne felejtsük el, a kampányban azt ígérték, hogy ha lesz változás, jobb lesz az élet Magyarországon. Várjuk, legyen így! S addig is az elért eredményeket meg kell védeni minden területen!

❤🤍 Hajrá Magyarország!

"A tatárjárás a Fidesz kormányzásához képest egy laza hétvégi program... Kárpátalján az elmúlt években nem járt állami vezető... A magyar kulturális intézmények lepusztultak országszerte..." Tarr…

A mai nappal véget ért a kormányzati szolgálat.
Köszönöm mindazoknak, akikkel együtt dolgozhattam, tervezhettem, küzdhettem.

A segítő szakmában minden nap az emberi problémákra adható jobb…

Németh Balázs:
Az MTI vélhetően politikai utasításra levágta Sulyok Tamás hivatalban levő államfőt a Magyar Péterrel és Bóna Szabolcs miniszterrel készült közös fotóról. Ez az 1990 óta eltelt időszak…

Itt a szabad közmédia

️Három nappal az új miniszterelnök beiktatása után máris ízelítőt kapott az ország a Magyar Péter-féle közmédia működéséről!

Az MTI vélhetően politikai utasításra levágta Sulyok…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média