Itt a szabad közmédia

️Három nappal az új miniszterelnök beiktatása után máris ízelítőt kapott az ország a Magyar Péter-féle közmédia működéséről!

Az MTI vélhetően politikai utasításra levágta Sulyok Tamás hivatalban levő államfőt a Magyar Péterrel és Bóna Szabolcs miniszterrel készült közös fotóról.

Bár a képen eredetileg mindhárom politikus, így Sulyok Tamás is szerepelt, az MTI fotószerkesztőségében, vélhetően politikai nyomásra eltávolították, levágták az államfő alakját.

Képmutató, hogy a Tisza folyamatosan a pártállami propaganda sajtójaként hivatkozott a közmédiára, a Tisza-kormány megalakulásának napján az MTI-t már a hivatalban lévő köztársasági elnök kivágására kötelezik.

️Ez az 1990 óta eltelt időszak egyik legsúlyosabb sajtószabadságot érintő botránya.

Vannak politikai perccelebek és van Orbán Viktor.
Ő nem tud kimenni a divatból, ő örök darab.
Ennyi.

️ Magyar Péter mindent megtett, hogy bele tudjon kötni Gulyás Gergelybe, de végül csak annyit ért el, hogy az egész frakció rajta nevetett!

Ezelőtt 350 mérkőzéssel még kevesen tudták, hogy egy újabb ikon születik a Fradiban!

Gratulálunk Dénes!🤝🦅

Nem eltitkolt, hanem bárki számára látogatható a Belügyminisztérium felújított műemléki épülete a Várban.

️ÁLHÍR! Egyetlen szóval sem mondtam, hogy a “kedvencem” lenne a Vashajtások.
A NÉPSZAVA HAZUDIK!

Azt nyilatkoztam, hogy igyekszem mindenféle hazai és külföldi médiából tájékozódni, így a Vadhajtások…

️Durva csúsztatások az elmúlt 16 évvel kapcsolatban, hisztériakeltés, homályos ígéretek, válasz nélkül maradt kérdések.

☝️Ezt kapták a választók a Tisza Párt minisztereitől a másfél nap alatt lezavart…

Mi továbbra is konstruktívan állunk a kormányhoz, megadjuk a lehetőséget a minisztereknek a bizonyításra. Így volt, akit támogatott a Fidesz-KDNP, volt akinél tartózkodott, de a legtöbb esetben…

Az új kormány tagjainak felelősségteljes és eredményes kormányzati munkát kívánok, nagy, közös nemzeti céljaink megvalósítását, a haza ügyének méltó szolgálatát!

Minden olyan javaslatot, kezdeményezést…

A Patrióta frakcióülést vezettem. Jövő héten újra olyan plenáris viták elébe nézünk, ahol a szuverén nemzetek mellett kell kiállni egy federális, nemzetek feletti európai vízióval szemben. Ez az…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média