Nagy öröm számunkra, hogy minden megpróbáltatás ellenére méltóképpen ünnepelhetjük meg Szent István napját. Embert próbáló másfél év van mögöttünk, hiszen a vírus mindannyiunk életére hatással volt.…
A már korábban modellváltott tíz egyetemhez augusztus 1-jével csatlakozott a Nyíregyházi Egyetem is, amelynek kuratóriuma ülést tart a mai napon. Az egyetemnek fontos katalizátor szerep jut a régióban, támogatva annak fejlődését és erősítve versenyképességét.
Célunk, hogy az egyetem nemzetközi viszonylatban is megállja a helyét. Az idegen nyelvek ismerete ma már elengedhetetlen, így előremutató, hogy újra indulni fognak angol nyelvű szakok és megújul a nyelvi képzés, ezzel is segítve a hallgatókat a nyelvvizsga és a diploma megszerzésében.

A modellváltással a Nyíregyházi Egyetem magasabb fordulatra kapcsolt a fejlődés útján és öröm látni, hogy a járvány okozta nehézségek ellenére a tavalyi évhez képest csaknem 25 százalékkal több, összesen mintegy 900 elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait szeptemberben az egyetemen. A kuratórium tagjaként szeretettel gratulálok a felvett hallgatóknak!
/posztok.hu
A Gyurcsány vezette baloldal csak uszítani képes, nem érdekli őket a nemzeti sport sikere.
Közben pedig az elmúlt 25 év legeredményesebb olimpiája lett a Tokiói!
Szép volt, Magyarok!…






