Kísértenek a múlt szellemei! Gyurcsány Ferencnek szembe kellett néznie a 2006-os tüntetéseket vérbe fojtó, általa elrendelt brutális rendőrattak egyik áldozatával. Egy olyan emberrel, aki szimbóluma annak a kegyetlenségnek, amit a szocialista miniszterelnök regnálása alatt követtek el. Egy olyan emberrel, akinek kilőtték a szemét, aki mindent elveszített. És Gyurcsány mit csinált? Aljas módon kigúnyolta és megalázta azt a férfit, akinek tönkretették az életét.

A Biblia azt írja: „egy kicsiny kovász az egész tésztát megposhasztja”. Aki ma a közéletben bármilyen közösséget vállal ezzel az emberrel, az ugyanúgy részese ezeknek a bűnöknek. Azok a pártok, akik összefogtak Gyurcsánnyal, ezt a politikát képviselik és hirdetik!

Termelőket keres a feldolgozóipar
Ma délelőtt egy üzemlátogatással egybekötött, sajtónyilvános megbeszélésen vettem részt Dunakilitin, a Global Green Europe Kft. telephelyén. A cég vezetőivel történt…

A nemzetek közti versengés békeidőben a tudományon és a sporton keresztül érhető nyomon leginkább. Magyarország versenyképes ország!
Ez a versenyképesség pedig számot ad éppen aktuális önbecsülésünkről…

Lassan egy hónapja várjuk Fekete- Győr András álláspontját Cseh Katalin korrupciós ügyében

EFOTT !

A Fidelitas sátornál várjuk azokat a fesztiválozókat, akiket érdekel a politika, a közélet és szeretnének egy kicsit kikapcsolódni a Fidelitas Chillzone-ban.

Sátrunkban dartsozhattok, vagy…

Minden évben erősebbek vagyunk, minden évben felkészültebbek vagyunk, minden évben jobban néz ki az ország, minden évben nyilvánvalóbb, hogy Magyarország méltó egy olimpia megrendezésére - mondta…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média