Nagy öröm számunkra, hogy minden megpróbáltatás ellenére méltóképpen ünnepelhetjük meg Szent István napját. Embert próbáló másfél év van mögöttünk, hiszen a vírus mindannyiunk életére hatással volt. De közösen, összefogva, sikerült legyűrni a járvány harmadik hullámát, az oltási programnak köszönhetően pedig már lehetőségünk van ilyen felemelő és nagyszabású rendezvényeket tartani, mint az idei Szent István napi programsorozat.

Tehát arra bátorítok mindenkit, hogy látogassa meg a rendezvényt, menjen végig a Budai Várban felállított “Hősök útján” vagy nézze meg az Alkotmány utcában, hogy milyen sokszínű Magyarország a “Városok sétányán”, de aki enne egy jót, az nézzen be a Vörösmarty téren található “Csárdafesztiválra”, ahol a rendezők ünnepi asztalhoz ültetik az országot.

A Gyurcsány vezette baloldal csak uszítani képes, nem érdekli őket a nemzeti sport sikere.

Közben pedig az elmúlt 25 év legeredményesebb olimpiája lett a Tokiói!

Szép volt, Magyarok!…

Véget ért a túlélő tematikájú honvédelmi tábor Nagybarcán.
Bízom benne, hogy a lelkes fiatalok közül sokan választják majd hivatásuknak a katonaságot!

100 éve ezen a napon született Kossuth-díjas debreceni írónk, a kivételes tehetségű és tragikus sorsú Sarkadi Imre. Ma közösen tisztelegtünk emléke előtt, megkoszorúztuk a Hortobágy utcai…

Kísértenek a múlt szellemei! Gyurcsány Ferencnek szembe kellett néznie a 2006-os tüntetéseket vérbe fojtó, általa elrendelt brutális rendőrattak egyik áldozatával. Egy olyan emberrel, aki szimbóluma…

Termelőket keres a feldolgozóipar
Ma délelőtt egy üzemlátogatással egybekötött, sajtónyilvános megbeszélésen vettem részt Dunakilitin, a Global Green Europe Kft. telephelyén. A cég vezetőivel történt…

A nemzetek közti versengés békeidőben a tudományon és a sporton keresztül érhető nyomon leginkább. Magyarország versenyképes ország!
Ez a versenyképesség pedig számot ad éppen aktuális önbecsülésünkről…

Lassan egy hónapja várjuk Fekete- Győr András álláspontját Cseh Katalin korrupciós ügyében

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média