A mintegy 3 milliárd forintos keretösszegű Nyári diákmunka program keretében július elsejétől munkába állhatnak a már regisztrált 16-25 év közötti, nappali képzésben tanuló középiskolások és egyetemisták!

👆 Nagy örömmel fogadtuk, hogy Illés Boglárka és a Fidelitas idén is javasolta a kormánynak a program ismételt elindítását, hiszen azon túl, hogy a fiatalok önálló jövedelemhez jutnak, az így megszerzett tapasztalat a későbbi munkaerőpiaci elhelyezkedésüket is megkönnyíti.

👉 A diákok június 15-e óta jelentkezhetnek legfeljebb két hónapra a járási vagy fővárosi kerületi hivataloknál önkormányzati, vagy mezőgazdasági, illetve turizmus-vendéglátás területén folytatott nyári munkára.

️ A fiatalok a helyhatóságoknál maximum napi 6, a vállalkozásoknál akár napi 8 órában is dolgozhatnak majd.

A program nem csak a diákoknak, azonban a munkaadóknak is kedvező feltételeket biztosít, hiszen az önkormányzati munkáltatók számára a teljes munkabért, a cégeknek pedig a munkabér összegének háromnegyedét térítik meg.

A program részleteiről a munka.hu oldalon olvashatnak bővebben.

#itm #diakmunka #fidelitas #nyaridiakmunkaprogram

A Nyugat-Balkán országainak csatlakozására egyre nagyobb szüksége van az Európai Uniónak, mert a britek után nem veszthetünk több országot.
Bujar Osmani barátommal, külügyminiszter kollégámmal…

Ahogy László Imrétől megtudtuk, a baloldal hatalomra kerülésével ott folytatná, ahol 2010-ben abbahagyta. Addigra már több kórházat is bezártak, de most még brutálisabban lépnének fel, és a kórházak…

A járvány utáni életről szóló nemzeti konzultációban 14 kérdés kap helyet. A világ a járvánnyal megváltozott és minden másnál erősebben mutatott rá arra, hogy a veszélyek korát éljük. Járványok és…

Az erősödő turizmus a gazdaság újraindítását segíti.

Ezért a nemzeti kormány a járvány után is fenntartja az ágazatot támogató intézkedéseket - jelentette ki Varga Mihály.

Budapest nemcsak a nemzet fővárosa, hanem több millió magyarnak, köztük nekem is, az otthonom. Szeretem ezt a várost. Ha végig sétálunk Budapest utcáin, akkor szinte minden épület, minden sarok,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média