Ahogy László Imrétől megtudtuk, a baloldal hatalomra kerülésével ott folytatná, ahol 2010-ben abbahagyta. Addigra már több kórházat is bezártak, de most még brutálisabban lépnének fel, és a kórházak…
Juhász Hajnalka: Az Európa Tanács (ET) féléves magyar elnöksége jó alkalmat kínál, hogy felhívjuk a figyelmet az Európai Unió (EU) hiányosságaira a nemzeti kisebbségvédelem terén.
☝️
Ahogy László Imrétől megtudtuk, a baloldal hatalomra kerülésével ott folytatná, ahol 2010-ben abbahagyta. Addigra már több kórházat is bezártak, de most még brutálisabban lépnének fel, és a kórházak…
A járvány utáni életről szóló nemzeti konzultációban 14 kérdés kap helyet. A világ a járvánnyal megváltozott és minden másnál erősebben mutatott rá arra, hogy a veszélyek korát éljük. Járványok és…
Az erősödő turizmus a gazdaság újraindítását segíti.
Ezért a nemzeti kormány a járvány után is fenntartja az ágazatot támogató intézkedéseket - jelentette ki Varga Mihály.
A ma esti német-magyar meccs eredménye Maren Schoening, a Magyar-Német Ifjúságért Egyesület elnöke szerint 3:3, szerintem 0:1 lesz a magyarok javára. Várom az önök tippjeit is!
Hajrá, magyarok!…
Stip: magyar konzulátus nyitóünnepség
Megérkeztünk, hamarosan élőben jelentkezünk!
Budapest nemcsak a nemzet fővárosa, hanem több millió magyarnak, köztük nekem is, az otthonom. Szeretem ezt a várost. Ha végig sétálunk Budapest utcáin, akkor szinte minden épület, minden sarok,…
️ Sorsdöntő mérkőzés előtt állunk a németek ellen a foci Európa Bajnokságon. Szurkoljunk együtt ma este a nemzeti tizenegyünknek!
Hajrá, magyarok!
Munka csak akkor van, ha a vállalkozások munkát tudnak adni. Ezért a nemzeti kormány támogatja a vállalkozásokat és a minimálbér-emelést - mondta Orbán Viktor.
Közös európai érdekünk a Danube InGrid
programban való részvétel! 
️
🟡 A projekt jelentős mértékű megújuló villamosenergia-termelő csatlakozását teszi lehetővé, növeli az ellátásbiztonságot és az…