A MOMENTUM SZAKKÖR TEGNAPI KORMÁNYBUKTATÁSA - ÉRDEKLŐDÉS HIÁNYÁBAN - ELMARADT...
Pedig mindent bevetettek. A teljes balos sajtó, a hálózat nemzetközi támogatásával, szisztematikusan megtervezve, hetek óta nyomja a lehallgatási blöffügyet, mintha nem volna holnap.

A Momentum ágensei tegnapra tüntit is hirdettek, megpróbálva elterelni a figyelmet Cseh kartársnő szemforgató módon megkaparintott, uniós pályázati pénzeiről. S valamelyik zsúrmarxista nagyon kreatívan még azt is kifundálta, hogy a Terror Házától kell felvonulni a Fidesz székházig, mert az hű, de áthallásos lesz...

Csöndben jegyezném meg, én a helyükben - ismert felmenőikkel és szövetségeseik rovott múltú, gyilkos kommunista családtagjaival a háttérben - csak módjával utalgatnék a Terror Háza történetére, s véletlenül sem vonnék párhuzamot bármilyen kreált, napi politikai ügyecske és az Andrássy út 60-ban zajlott embertelen kínzások és bestiális politikai gyilkosságok közé, már csak az áldozatok emléke miatt sem. Persze az ilyeneknek kár is magyarázni mindezt, úgysem értik...

De az talán még e politikai kisegítő iskolásoknak is szembetűnő lehetett, hogy hiába minden erőlködés, a drámai hangon bornírt marhaságokat kántáló koalíciós elvtársak - a DK-tól a Jobbikig -, a szánalmas performanszokat igen mérsékelt érdeklődés övezte. Még a baráti sajtójuk is maximum ezer főre saccolta a megjelenteket. Az hálózat vágyott kormánybuktatása már megint elmaradt...

Az országos tisztifőorvos harmadfokú hőségriasztást adott ki 2021. július 26-án 12 órától, július 30-án 24 óráig az ország egész területére.

Bízunk benne, hogy már minden közlekedő kívülről fújja a…

A díszletrendező és a kellékes megint kitett magáért

Jakab Péter (a melósok nagy barátja) puritán körülmények közt (falhoz tolt asztal, nejlon terítő, hideg neon fény) játssza „a nép barátját”, amit…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média