A díszletrendező és a kellékes megint kitett magáért

Jakab Péter (a melósok nagy barátja) puritán körülmények közt (falhoz tolt asztal, nejlon terítő, hideg neon fény) játssza „a nép barátját”, amit egy régi, Kádár-korszakbéli sztereotípiával, a parízeres kiflivel, támogat meg.

A képek láttán az országgyűlési képviselőként többmilliós fizetést zsebre vágó pártelnökről két dolog jutott az eszembe:

1) nem az otthonában, hanem egy az üzenet tartalmának (én is közétek tartozok) megfelelően kialakított stúdió sarokban készült a fotó – ami valljuk be eléggé álságos

2) Jakab Pétertől, kiemelkedő jövedelme ellenére tényleg ennyire futja; ilyen az esztétikai érzéke, ami valljuk be egy miniszterelnök esetében, ami egy „nagyon európai országot” akar építeni nem túl bíztató. Hiába na, attól, hogy valaki a „belpesti értelmiséghez” dörgölődzik, még nem lesz az, sem belül, sem kívül.

Csupán egy megjegyzésem lenne a díszletrendező vagy lakberendező felé: a Kesztölci tapéta lemaradt. Azt ugyanis, ha legközelebb Jakab szaki kolbászt eszik és ráfröccsen a zsírja, le lehet mosni – ezt is tudjuk a ’80-as évek reklámjaiból.