GRÉCZY ZSOLT: GYURCSÁNY, MINT FÉNYKÉP SZOBÁM FALÁN...
A Ferenc születésnapjára írott sorok olvastán könnypatak fakad, s még Majakovszkij elvtárs is irigykedve buggyan eggyet a pokol kénköves fekáliakondérjában. Arra gondolva, hogy Lenin elvtárshoz intézett fohásza kezdő szárnypróbálgatás volt csupán Zsolti (mag)ömlengéséhez képest. („Ketten vagyunk most, Lenin meg én, Lenin mint fénykép szobám falán...”)

Íme, Gréczy tegnapi köszöntőjének részlete:

„Kerek születésnapja van. Demokrata hazafi, akire azt mérte a Sors, hogy a legtöbbet legyen kénytelen adni, áldozni az életéből, a lelkéből, a zsigereiből a demokratikus Magyar Köztársaságért. (...)
Ő volt, aki megmentette akkori pártját, mégis elárultatott. A magasból a mélybe lökve, kigúnyolva, lesajnálva új pártot alapított. Kevesen voltunk, akik hittek ebben, mégis egyre erősebbek lettünk. Ma pedig nélküle, és a Demokratikus Koalíció nélkül nincs rendszerváltás. (...) Ma már újra sok százezren értik, hogy mit akar, mit képvisel, miben hisz. (...) Emberpróbáló út van mögötte, de még sok a feladat is.
Ehhez kell most erő, hit, elszántság, egészség. A DK csodálatos közössége ehhez hozzáteszi a magáét. Boldog születésnapot!”

El kell ismerni, ahogy Zsolti rajong Feriért, nem rajong úgy senki! Remélem, egészalakos fotót is küldött neki...

Örömünkre szolgál, hogy a Patrióta YouTube-csatorna nemcsak elindult, de már közel húszezer feliratkozója is van! 🥳
Sok tervünk van, szeretnénk izgalmas témákkal és műfajokkal jelentkezni. Ha még nem…

A MAGYAROK ABSZOLÚT TÖBBSÉGE ELÉGEDETT A KORMÁNY EGÉSZSÉGÜGYI JÁRVÁNYKEZELÉSÉVEL

A magyar felnőtt lakosság 54 százaléka elégedett a koronavírus-járvány alatt bevezetett kormányzati egészségügyi…

Tűzoltóautóval ment oviba Olivér

Oláh-Tihanyi Olivér még csak három és fél éves. Még nem ismeri a betűket, és nem tud kettesével számolni, de már azt tudja, mi az a tömlő, a sziréna és a sisak. Napjai…

Újjászületett a Székelyföld egyik legnagyobb református közösségének temploma!

📌A Kamuzöld Geri degeneráltan liberális csicskát, azért tartja a balliberális elképzelés, hogy lehetőség szerint minél több embert tévesszen meg a kellemes megjelenésével, a folyamatos…
Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média