Hoppá: Furcsa pletyka kapott lábra Budapesten!
Egy nagyon furcsa dolgot hallottam!
Azt beszélik a városban, hogy Karácsony Gergely előválasztási kampányát támogatja Terner Géza. A támogatás pontos mikéntjéről nem lehet tudni, de az biztos, hogy érdekelt a budapesti főpolgármester későbbi sikerében. De ki is az a Terner Géza?
Terner Géza a 2010 előtti MSZP-SZDSZ-kormányhoz kapcsolódó Strabag-botrány korábbi kulcsfigurája, Izraelbe menekült. 2019-ben ellene is vádat emelt az Alstom-ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség. A vád szerint Terner a 4-es metróhoz köthető vesztegetési pénz továbbításában, átadásában működött közre.
Értelemszerűen érdeklődtünk mindkét érintettnél. A főváros vezetése teljesen visszautasította magát a feltételezést is, és azt is közölték nem ismerik ezt az embert, és soha nem is hallottak róla, nincs semmi köze Karácsonyhoz. Terner Gézát több vonalon próbáltuk elérni, de nem sikerült kapcsolatba lépni vele. Levelünkre, és a benne szereplő kérdésekre nem válaszolt. Telefonját nem vette fel.
Elég rejtélyes ez az egész ügy, az biztos.
/posztok.hu








Vagy lehet még csavarni a járványon

