📌A Kamuzöld Geri degeneráltan liberális csicskát, azért tartja a balliberális elképzelés, hogy lehetőség szerint minél több embert tévesszen meg a kellemes megjelenésével, a folyamatos hazudozásaival! 😤🤬
📌Így például: Szavaival kiáll a nők és gyermekek jogaiért, (hazudni bármit lehet) de támogatja az abortuszt, nemátalakítást, a gendert homoszexuális kapcsolatokat, és a migrációt is, miközben ezek az idegen kultúrájú és vallású népek, finoman szólva sem tűrik el a fentieket. Illetve a jogrendjük azt is megengedi, hogy akár 8 éves kislányokat férjhez adjanak. Mégis százezer számra engedik be azokat..
‼️Ez akkor mi? ‼️💩☠️
📌Szavakkal harcol az európai értékekért, de valójában az értékek közé már nem számítja bele a keresztény gyökerű kultúrát, a hagyományos családmodellt, a nemzeti identitást, a hazaszeretet, a valódi sajtószabadságot.
#demokratikusmemek

Ez kéne legyen a nemzeti minimum.

Addig, amíg egyetlen olyan párt is létezik Magyarországon, amelyik a hazáját támadja külföldről, amelyik elveszi a választás jogát a határon túli magyaroktól, amelyik…

Bár mi kékek vagyunk, de szeretjük, tiszteljük és vigyázzuk a zöldet.

Ma van a környezetvédelem világnapja. Együtt kell tennünk a természet, a környezet megóvásáért, nemcsak ma, hanem minden egyes nap…

Nyár van és semmi bajVagy lehet még csavarni a járványon
☝️Másfél éve hullámzó a hangulatom, ha szóba kerül a járvány. Biztosan Önök közül is többen vannak így.

👉 Időnként optimistább vagyok, és azt…

Így még biztosan nem látták a Székelyföld egyik legcsodálatosabb vidékét!

A tavalyi, hagyományteremtő alkalom után idén is világszerte több ezer helyen gyúltak cserkésztüzek ma, az összetartozás napján.
Trianon fájdalma sosem múlik el, de méltóságteljesen együtt élünk vele.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média