Büszkék vagyunk!

ÉLETET MENTETT A HATÁRRENDÉSZEK GYORS FELLÉPÉSE

Drámába illő baleset során mentettek életet a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság határrendészeti osztály mélységi ellenőrző alosztály munkatársai Mosonszolnokon június 26-án. A rendőröket egy súlyos sérülthöz riasztották, akinek a lábán egy 24 tonnás munkagép hajtott át.

– A vármegyei tevékenységirányítási központ jelzésére indultunk a helyszínre, a rádióban is elhangzott, hogy a férfi súlyos végtagsérülést szenvedett egy üzemi területen. Mivel naponta járunk arra, tudtuk, hogy a szóban forgó gyár folyamatosan fejlődik, építkezések, bővítések zajlanak a területén. Mi voltunk a legközelebb, így azonnal megszakítottuk a figyelési feladatunkat, és késlekedés nélkül a helyszínre siettünk – mondta el Bacsó Tamás törzszászlós, aki 1999 óta szolgál rendőrként.

A baleset nehezen megközelíthető helyen volt, de a munkások egészen a falu közepéig kimentek, hogy irányítsák őket, valósággal sorfalat álltak nekik, ebből a zsaruk tudták, hogy nagy a baj.

– Nem csalt a megérzésünk, az épülő gyárcsarnok előtt álló 24 tonnás talajmaró mellett feküdt a sérült, fejjel felénk. Azonnal odasiettem hozzá, és láttam, hogy nagyon súlyos a sérülés, a láb térd alatti része roncsolt volt, a bőr feltelt vérrel és a bokáján is láttam egy nyílt törést. Tudtam, hogy az ellátáshoz szaktudásra van segítség, így szóltam Tamásnak, hogy azonnal hozza az elsősegélycsomagot – vette át a szót Szilágyi Gábor őrmester, aki a törzszászlóssal összedolgozva igyekezett a szennyezett környezetben megtenni, amit lehetett. A 25 esztendős őrmester a középiskola rendvédelmi szakának elvégzése után, a Covid-járvány idején került a testülethez. – Az első beosztásom Komáromba vitt, majd Győrbe kerültem a mélységi ellenőrzési alosztályra, igazi, összetartó csapatba, ahol mi, fiatalabbak rengeteget tanulhatunk az idősebb kollégáktól szakmai és emberi téren is. Bármilyen kérdésem van, bizalommal fordulhatok hozzájuk.

– Miután elkezdtük az ellátást, megkérdeztem az egyik mellettem álló munkást, hogy van-e rajta alsónadrág, mert azonnal el kell kérnem a nadrágjából az övet – kanyarította a beszélgetést az ellátás további részletei felé Bacsó Tamás, akinek a szaktudása kapóra jött, hiszen egészségügyi szakközépiskolát végzett, majd négy éven át mentőápolóként dolgozott Mosonmagyaróváron. – Ezután egy munkatársát elküldtem egy lécért, de ő egy közel ötméteres gerendával tért vissza, úgyhogy kértem egy kisebbet. Ezekkel az eszközökkel rögtönöztem szorítókötést a sérült lábára, aki végig eszméletén volt, kommunikált velünk. Hatalmas fájdalmakra panaszkodott, ami nem is csoda, a sérülés idegeket ért. Igyekeztünk kitisztítani a seb környékét, de olyan súlyosan szennyezett környezetben dolgoztunk, hogy erre nem volt lehetőség. Szerencsére hat-hét percen belül megérkeztek a mentők is, akik átvették tőlünk az ellátást, ettől kezdve mi segítettünk nekik. Együtt próbáltuk csillapítani a sérült fájdalmát, felkerült egy szabványos érszorító a sérült lábra, és közösen tettük a sérültet a hordágyra is, ami csapatmunkát igényelt, hiszen a férfi igen nagy termetű volt. Örömmel mondhatom, hogy a helyszínen mindenki maximálisan megtette, ami tőle tellett. Ennek köszönhető, hogy a sérült, aki a kiérkezésünkig már több mint egy liter vért vesztett, életben maradt, bár a lábát sajnos már nem tudták megmenteni.

Így összegezte az életmentés eseményeit a törzszászlós, akinek nem ez volt az első ilyen esete, Szilágyi őrmesterrel együtt többször segítettek már közlekedési baleseteknél, de előfordult, hogy adatfelvétel során lett rosszul a meghallgatott ember. A két határrendész ezért is tartja nagyon fontosnak a rendőrök elsősegélynyújtó felkészítését, valamint azt, hogy mindig legyen elérhető közelségben jól használható életmentő felszerelés.

Havrán Gábor őrnagy, a határrendészeti osztály megbízott vezetője hangsúlyozta, nagyon büszke a beosztottjai teljesítményére, de egyáltalán nem okozott meglepetést számára, hogy ilyen gyorsan reagáltak.

– A sikeres életmentés a kollégák összeszokott rutinjának köszönhető, hiszen a határrendészet mélységi ellenőrzési feladatai összekovácsolják az állományt, sokszor már szavak nélkül is értik egymást a kollégák – mondta el a megbízott osztályvezető.

Az őrnagy kiemelte, szerencsés helyzetben van, hiszen beosztottjai örömmel jelentkeznek különféle tanfolyamok elvégzésére, sőt, szabadidejükben is csiszolják szaktudásukat. Az életmentés során kiemelkedően helytálló Bacsó Tamás törzszászlós például épp most kezdi meg emelt szintű Police Medic képzését, így még magasabb szakmai felkészültséggel végezheti feladatát a jövőben.
K. D.
FOTÓ: NAGY ZOLTÁN, RENDŐRSÉG
#zsarumagazin #életmentés

Terjed egy videó, amiben Puzsér hőbörög (szó szerint) a „messiásról” azzal, hogy milyenmá’ a „belpesti értelmiség”… Hiszek abban, hogy létezik valódi belpesti értelmiség, amely iszonyúan szenved a…

Hszi elnök úr ma világossá tette, hogy Kína folytatni fogja a béke megteremtésére irányuló erőfeszítéseit. Nem vagyunk egyedül!

A kormányfői utak, az EU-s tiltakozások és a francia választások tanulságai

Le Penék úgy lettek harmadikok a francia választási rendszer miatt, hogy valójában 1,7 millióval több szavazatot kaptak, mint…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média