A Nyugat és Kijev terve az volt, hogy meggyőzzék a globális Dél államait az ukrán békeformula támogatásáról, és így gyakoroljanak nyomást Oroszországra céljai (egy részének) feladása érdekében. Ebben a tervben az orosz álláspontot nem vették figyelembe, a déli országok emiatt nem is tekintették megvalósíthatónak, így a terv a svájci békecsúcson kudarcot vallott.

Orbán Viktor miniszterelnök másik irányból közelíti meg a kérdést: meghallgatta a harcoló felek (Kijev és Moszkva), valamint a legnagyobb semleges hatalom (Peking, akinek béketerve mellé a déli országok jelentős része felsorakozott) álláspontját, amelyet a NATO-csúcson a nyugati vezetők elé tárhat (ráadásul pont Washingtonban). Természetesen a felek álláspontja jórészt ismert, a személyes találkozók azonban lehetőséget adnak annak kipuhatolására, egy-egy fél melyik, nyilvánosan sziklaszilárd követeléséből lehet hajlandó engedni, ha valóban tárgyalásokra kerül sor. Hogy ez a megközelítés nagyobb eredményekre vezet majd-e, azt jelenleg még nem lehet megmondani, a kapcsolatok fenntartása nélkül azonban az álláspontok csak távolodni fognak egymástól, ami az eszkaláció kockázatát növelné.