A Nyugat és Kijev terve az volt, hogy meggyőzzék a globális Dél államait az ukrán békeformula támogatásáról, és így gyakoroljanak nyomást Oroszországra céljai (egy részének) feladása érdekében. Ebben a tervben az orosz álláspontot nem vették figyelembe, a déli országok emiatt nem is tekintették megvalósíthatónak, így a terv a svájci békecsúcson kudarcot vallott.

Orbán Viktor miniszterelnök másik irányból közelíti meg a kérdést: meghallgatta a harcoló felek (Kijev és Moszkva), valamint a legnagyobb semleges hatalom (Peking, akinek béketerve mellé a déli országok jelentős része felsorakozott) álláspontját, amelyet a NATO-csúcson a nyugati vezetők elé tárhat (ráadásul pont Washingtonban). Természetesen a felek álláspontja jórészt ismert, a személyes találkozók azonban lehetőséget adnak annak kipuhatolására, egy-egy fél melyik, nyilvánosan sziklaszilárd követeléséből lehet hajlandó engedni, ha valóban tárgyalásokra kerül sor. Hogy ez a megközelítés nagyobb eredményekre vezet majd-e, azt jelenleg még nem lehet megmondani, a kapcsolatok fenntartása nélkül azonban az álláspontok csak távolodni fognak egymástól, ami az eszkaláció kockázatát növelné.

️LEVELET KAPTUNK
„Tisztelt Mentőszolgálat!
Köszönetet szeretnék mondani a jászberényi mentősöknek!
Június 24-én az esti órákban rosszul lettem, fél arcom zsibbadt elkenődött beszédem volt magas…

Az üzemanyag-kereskedők elfogadták a kormány kérését, hogy az árak nem lehetnek magasabbak a szomszédos országok átlagánál.
A kormány ezt minden eszközzel be fogja tartatni.

A békéhez csak a nagyhatalmak tudnak érdemben hozzájárulni. Magyarország minden olyan politikai vezetővel beszélni kíván, akik tehetnek annak érdekében, hogy a háború véget érjen.

️Ismét itt a HŐSÉGRIADÓ

Péntek 24 óráig az egész országban a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztás van érvényben. A tanácsaink nem változtak, kérjük most is figyeljetek oda a következőkre:

Igyatok…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média