Egy 63 éves, erősen átfázott férfit talált meg épségben Douglas, a nyomozókutya.👃🐕‍🦺

Egy sajószentpéteri szociális intézményből érkezett bejelentés január 18-án kora este a rendőrségre. A bejelentő elmondta, hogy délután az egyik ellátottjuk engedély nélkül ismeretlen helyre távozott, ráadásul térben és időben nehezen tájékozódik és az időjáráshoz képest valószínűleg alul van öltözve.

A kutatást kazincbarcikai rendőrök azonnal megkezdték. A kerítésnél megtalálták az eltűnt férfi fél pár papucsát. És ekkor jött Douglas… ‍🦺

A nyomozókutya mintegy másfél kilométeren át követte papucsról vett szagnyomot, és a helyi temetőhöz vezette a rendőröket.

Itt kollégáink megtalálták a bajba jutottat, aki a hideg miatt már erősen reszketett, hiszen csak egy pulóvert és egy nadrágot viselt, lábbeli nem volt rajta. A rendőrök pléddel takarták be, az időközben kiért mentők pedig megkezdték a kihűlés jeleit mutató, vérző térdű férfi ellátását, majd kórházba szállították.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média