A Tisza ítélőszék döntött. A Zsolti bácsis vád összeomlott, a Tisza-frakció és személyesen Magyar Péter bosszút hirdetett.

A mentelmi jog intézménye egy új fázisba tért. Emlékezhetünk rá, hogy Magyar Péter a kampányt végig többek között arra építette, hogy a mentelmi jogot meg fogja szüntetni azonnal. Itt kormányon pedig nem tette. Ma már egyértelműen látszik, azért nem tette, mert a saját magának, saját bűntársainak a mentelmi jogot fenn kívánja tartani, akivel szembe bosszút akar állni, azzal szemben pedig ezt érvényesíti. Ma ennek lehettünk a tanúi.

Ami magát az ügyet illeti, számtalan alkalommal tartottunk Panyi Miklós képviselőtársammal sajtótájékoztatót, ahol mindenféle bizonyítékot leadtunk az ügyészségnek és elmondtunk a sajtónak. Emiatt omlott össze a Zsolti bácsi féle vád. Semmivel nem mentünk beljebb, egy centiméterrel nem mentünk messzebbre, mint amit Litresits András maga is elmondott a különböző hangfelvételekben. A különböző bizonyítékok és a különböző nyilatkozatok egyértelműen alátámasztják azt, amit a különböző sajtótájékoztatókon és a feljelentésekben mi elmondtunk. Szeretném arról is tájékoztatni a sajtó megjelent munkatársait, hogy senki ne higgye, hogy ebben az ügyben itt bent, a parlamentben az ítélőszék most hozta meg az ítéletét. Nem most hozta meg az ítéletét, ez csak a filmszínháznak a része.

Magyar Péter brüsszeli sajtótájékoztatóján a Hír TV-nek elmondta, hogy aki a családját, a testvérét meg meri vádolni, az börtönbe fog kerülni. Személy szerint kiemelte, hogy Pócs János ellen már több feljelentés is történt. Az ítéletet Magyar Péter akkor meghozta, a parlament csak asszisztált hozzá.

Ezen túl, ami bizonyíték arra, hogy az ítélet már hamarabb megszületett, a Tisza Cosa-Nostra vezére, Csík Miklós itt a Parlament folyosóján posztolt pár héttel ezelőtt, hogy Pócs Jánossal szemben a hurok szorul a nyaka körül. Bilincs, bilincs, rács-rács, ahogy ezt ők mondani szokták, vagyis a tarnazsadányi alvilág vezére hamarabb tudta az ítéletet, mint itt a Tisztelt Ház.
Az ítéletet hamarabb tudta maga Litresits András ügyvéd úr, az alvilág jogásza, aki pár nappal ezelőtt napvilágot látott hangfelvételében saját hangján ő maga mondja el, hogy csináljátok, csak csináljátok a videókat, majd jó pár milliót lehúzunk róluk, vagyis az ítélet nem most született.

A tanulság és egy üzenet részemről Magyar Péternek. Habár azt ígérte Brüsszelben a sajtótájékoztatón, hogy börtön lesz a vége, akkor azt szeretném neki javasolni, hogy aki elindult egy úton, az menjen rajta végig. Ne csak a mentelmi jogomat függessze fel. Zárasson börtönbe, de ha lehet, akkor végeztessen is ki. Mert abban teljesen biztos lehet, hogy az életem utolsó percéig, a leheletem utolsó pillanatáig Magyar Péter önkényével szemben mindig, mindenhol, mindenáron és minden eszközzel küzdeni fogok pozíciótól függetlenül.

A Zsolti bácsis vád összeomlása miatt feljelentett Bangó Sándor ügyvédje. Azt kértem az országgyűléstől, hogy függesszék fel
a mentelmi jogomat.
Találkozunk a bíróságon!

A miniszterelnök indulatai és hirtelen haragja

Tanulságos dolog történt ma délelőtt a Parlamentben. Sok más szavazás mellett a Médiatanács tagjairól is döntöttünk.
Mielőtt az a szavazás elkezdődött…

A magyar orvosok és betegek érdekében
mi még akkor is együttműködtünk az
Orvosi Kamarával, amikor azt egy zártkörű
orvoselit kerítette hatalmába és állította önös politikai érdekeinek szolgálatába.

Ennek…

A Tisza frakció is teljesen megzavarodott, össze-vissza szavaztak.

Nem számítottak rá, hogy Magyar Péter nyílt színen alázza meg egykori barátját és legrégebbi harcostársát, akinek annyi mindent…

Juhász Hajnalka keményen kiosztotta Magyar Pétert és Forsthoffer Ágnest is figyelmeztette a korrekt ülésvezetésre

️Interpellációt nyújtottam be Lannert Judit miniszter asszonynak a nőket becsmérlő kijelentése miatt. Az ülésen azonban nem volt jelen, így a bocsánatkérés ezúttal is elmaradt.

Az interpellációm teljes…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média