A magyar orvosok és betegek érdekében
mi még akkor is együttműködtünk az
Orvosi Kamarával, amikor azt egy zártkörű
orvoselit kerítette hatalmába és állította önös politikai érdekeinek szolgálatába.
Ennek…
Árad az újkori kommunista tempó.
A magyar orvosok és betegek érdekében
mi még akkor is együttműködtünk az
Orvosi Kamarával, amikor azt egy zártkörű
orvoselit kerítette hatalmába és állította önös politikai érdekeinek szolgálatába.
Ennek…
A Tisza frakció is teljesen megzavarodott, össze-vissza szavaztak.
Nem számítottak rá, hogy Magyar Péter nyílt színen alázza meg egykori barátját és legrégebbi harcostársát, akinek annyi mindent…
Juhász Hajnalka keményen kiosztotta Magyar Pétert és Forsthoffer Ágnest is figyelmeztette a korrekt ülésvezetésre
️
Rendkívüli sajtótájékoztató a Parlamentből
️Interpellációt nyújtottam be Lannert Judit miniszter asszonynak a nőket becsmérlő kijelentése miatt. Az ülésen azonban nem volt jelen, így a bocsánatkérés ezúttal is elmaradt.
Az interpellációm teljes…
Magyar Péter ma a saját frakcióját is szembeköpte! Szavát adta, majd piti bosszúból megszegte az ígéretét. Ismét. A széttartó szavazatokból is látszott, hogy már a sajátjainak is sok, amit csinál.…
️ A Tisza-kormány által benyújtott, épp most tárgyalt gyermekvédelmi törvénytervezet egy trójai faló.
A tervezet lényege az Európai Bíróság által megtámadott gyermekvédelmi szabályok kiiktatása, ami…
Rendkívüli sajtótájékoztató a Parlamentből
Szűcs Gábor:
Rágalmazás miatt a Tisza felfüggeszti Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János képviselőtársam mentelmi jogát. Mert ők utánamentek és beszéltek a kamu Zsolti bácsi-ügyről, amellyel a…
Magyar Péter egy utolsó senki!
Saját párttársait is megalázza, bármiféle szégyenérzet nélkül!