A miniszterelnök indulatai és hirtelen haragja

Tanulságos dolog történt ma délelőtt a Parlamentben. Sok más szavazás mellett a Médiatanács tagjairól is döntöttünk.
Mielőtt az a szavazás elkezdődött volna, mentelmi ügyekről is szó volt, majd szavazás. A miniszterelnök már ott ideges lett, nem is csoda, hiszen Panyi Miklós részleteiben elmondta a B. Sándor ügyet.
A miniszterelnök ott gombot akart nyomni, reagálni akart, de valaki odasúgta neki, hogy erre nincs most lehetőség, csak a szavazások után. Erre még idegesebb lett.

Ezután jött a Médiatanács tagjainak megválasztása.
A Tisza által nyáron írt, új törvény szerint 7 tagja van:
-3 tagot a kormánypárti képviselőcsoport(ok) jelölnek
-3 tagot az ellenzéki képviselőcsoportok jelölnek
- 1 fő a Médiatanács elnöke, akit szakmai pályázaton választanak ki.

A jelölő eseti bizottság az összes ellenzéki jelöltet nagy többséggel támogatta.

A mi szavazási magatartásunk pedig egyértelmű volt.
Az elnököt nem támogattuk, mert a Tisza által írt saját feltételeiknek sem felelt meg, mindenki mást, a Tisza jelöltjeit is támogattuk.

A szavazás közben Magyar Péter idegesen felpattant, kérdezgetett és utána utasításokat osztott, hogy a korábbi bizottsági ajánlás, saját frakcióálláspont, szavazási sillabusz ELLENÉRE ne szavazzák meg a Fidesz és a KDNP jelöltjét.

Persze óriási zavar lett, a tiszások egy részéhez eljutott a miniszterelnöki hirtelen haragból fakadó utasítás, egy részéhez nem, ezért össze-vissza szavaztak, de a végeredmény az, hogy nem szavazták meg Pindroch Ferencet és Szabó Lászlót.

Vádoltak minket a rendeleti kormányzással, de most indulati döntéshozatal van, kormányzás nincs.

A magyar orvosok és betegek érdekében
mi még akkor is együttműködtünk az
Orvosi Kamarával, amikor azt egy zártkörű
orvoselit kerítette hatalmába és állította önös politikai érdekeinek szolgálatába.

Ennek…

A Tisza frakció is teljesen megzavarodott, össze-vissza szavaztak.

Nem számítottak rá, hogy Magyar Péter nyílt színen alázza meg egykori barátját és legrégebbi harcostársát, akinek annyi mindent…

Juhász Hajnalka keményen kiosztotta Magyar Pétert és Forsthoffer Ágnest is figyelmeztette a korrekt ülésvezetésre

️Interpellációt nyújtottam be Lannert Judit miniszter asszonynak a nőket becsmérlő kijelentése miatt. Az ülésen azonban nem volt jelen, így a bocsánatkérés ezúttal is elmaradt.

Az interpellációm teljes…

Magyar Péter ma a saját frakcióját is szembeköpte! Szavát adta, majd piti bosszúból megszegte az ígéretét. Ismét. A széttartó szavazatokból is látszott, hogy már a sajátjainak is sok, amit csinál.…

️ A Tisza-kormány által benyújtott, épp most tárgyalt gyermekvédelmi törvénytervezet egy trójai faló.

A tervezet lényege az Európai Bíróság által megtámadott gyermekvédelmi szabályok kiiktatása, ami…

Szűcs Gábor:
Rágalmazás miatt a Tisza felfüggeszti Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János képviselőtársam mentelmi jogát. Mert ők utánamentek és beszéltek a kamu Zsolti bácsi-ügyről, amellyel a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média