A következő fűtési időszakban a jelenleginél is nagyobb bajba kerülhet Európa.
Hortay Olivér írása
Az orosz Gazprom csak annyi szállítási kapacitást foglalt le a következő félévre, amennyi a meglévő,…
️ÉLETMENTÉS A LAKÓTELEPI BUSZMEGÁLLÓBAN
️
Egy XVIII. kerületi buszmegállóban esett össze az a 60 év körüli férfi, akinek járókelők siettek hamar a segítségére. A szemtanúk értesítették a mentőket, majd a mentésirányító utasításai szerint meg is vizsgálták a beteget, aki már nem lélegzett. A helyszínen volt egy szabadnapos rendőr is, aki egy percig sem tétlenkedett, a telefonon kapott instrukciók alapján rögtön megkezdte az újraélesztést. A perceken belül érkező mentők átvették, majd emelt szinten folytatták az életmentést, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően végül
sikerre vezetett. Bajtársaink stabil állapotban szállíthatták kórházba a férfit. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk! 
️
#mentők #veddészreamentőt
A következő fűtési időszakban a jelenleginél is nagyobb bajba kerülhet Európa.
Hortay Olivér írása
Az orosz Gazprom csak annyi szállítási kapacitást foglalt le a következő félévre, amennyi a meglévő,…
Magyarország egyszer már nemet mondott a Gyurcsány-féle egészségügyi bűvészkedésre. Ugyanis az egészségügy nem lehet üzlet!
Április 3-án megmutatjuk a baloldalnak, hogy soha többé nem kérünk a bukott…
Orbán Viktor kormányzása javított a magyar családok anyagi körülményein
👪 A polgári kormány 2010 óta nagy hangsúlyt fektet a magyar családok támogatására, körülményeik javítására, valamint a…
Peking 2022 - a világ 24. téli olimpiája - OecoGram
A tegnapi nap szélére!
A MAGYAR FIÚNAK
öszönjük.
Mindent köszönünk, és tudom, még sokszor fogunk neked megköszönni mindent.
Semmit, az égvilágon semmit sem jelent az, ami most történt.
Persze, a jelenben,…
Folyamatos a kommunikáció és az információk megosztása a szövetséges országok között a Balkánon és az orosz-ukrán határon kialakult helyzettel kapcsolatban is - mondta dr. Ruszin-Szendi Romulusz…