Orbán Viktor kormányzása javított a magyar családok anyagi körülményein
👪 A polgári kormány 2010 óta nagy hangsúlyt fektet a magyar családok támogatására, körülményeik javítására, valamint a gyermekvállalás ösztönzésére. Ennek jegyében a kormányzat többek között bevezette a babaváró hitelt, az otthonfelújítási támogatást, illetve a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását.
A Századvég – a kormányzat családbarát intézkedései tükrében – a politikai szempontból aktív magyarok körében megvizsgálta, hogy a hazai családok az elmúlt 12 évben hogyan ítélték meg anyagi helyzetük alakulását, kitérve arra a kérdésre is, hogy meglátásuk szerint hogyan változnának körülményeik, amennyiben tavasszal a baloldal alakíthatna kormányt.
Romlana a magyar családok anyagi helyzete, ha a baloldal alakíthatna kormányt
A kutatás rávilágít arra, hogy a válaszadók mindössze 17 százaléka feltételezi, hogy javulnának családjának pénzügyi körülményei, amennyiben a Márki-Zay Péter és Gyurcsány Ferenc vezette baloldali összefogás alakíthatna kormányt az országgyűlési választásokat követően, míg a magyarok több mint háromnegyede (76 százaléka) úgy véli, hogy családjának anyagi helyzete romlana vagy nem változna a balliberális szövetség esetleges választási győzelme esetén.
👉 Részletek: https://szazadveg.hu/hu/2022/02/08/orban-viktor-kormanyzasa-javitott-a-magyar-csaladok-anyagi-korulmenyein~n2349
/posztok.hu





️ Ki hazudik? / Ellenzéki sajtó

Remélem, addigra már nem lesz pattanás az arcomon…
” - írta Liu Shaolin Sándor!
