November negyedike van, nemzeti gyásznap. Míg október 23-án a magyar történelem egyik legtisztább szabadságharcának kezdetére, az igazság, a hazaszeretet, a bátorság, a nemzeti összefogás napjára…
️32 ÉV UTÁN NYUGDÍJBA VONULT A DEBRECENI LEGENDA
️
A napokban töltötte utolsó éjszakás műszakját a Debreceni Mentőállomáson Dr. Ary Ferenc mentőorvos bajtársunk, aki 32 év hűséges és elhivatott szolgálat után vonult nyugdíjba.
👏 Ary bajtársat végtelen bölcsessége, példaértékű higgadtsága, megkérdőjelezhetetlen szaktudása, embersége és humora tette a mentők közösségének megkerülhetetlen alakjává. Jellegzetes mondatai már szállóigékké váltak a mentőállomáson, történeteivel egyszerre tanított és nevettetett.
Utolsó szolgálata alkalmából ünnepséggel lepték meg bajtársai a debreceni legendát. A megható búcsúztatón részt vettek a mentőállomás nyugdíjas “nagyöregei” is és Ary bajtárssal közösen felidézték a megszámlálhatatlan közös történetet, melyeket néha hangos nevetések, néha könnyek kísértek.
A bajtársi közösség tagjai ölelésekkel és ajándékokkal búcsúztak a főorvostól, Tim Attila bajtársunk pedig még verset is írt a jeles alkalomra.
❤️
#mentők #veddészreamentőt #HivatásazÉletért
November negyedike van, nemzeti gyásznap. Míg október 23-án a magyar történelem egyik legtisztább szabadságharcának kezdetére, az igazság, a hazaszeretet, a bátorság, a nemzeti összefogás napjára…
Razzia a Veszélyes Kétéveseknél – egyszerre csaptak le a mozgalmárok 

A nap, amikor az ország két pontján is rezgett a szülői idegrendszer, a bejelentés ugyanarról szólt: „bezáródott a gyerek!”
A VK…
Trump erős üzenetet küldött Nigériának a keresztények gyilkolása miatt. Helyes! Valaki legalább értünk is kiáll a világ bármely pontján. 

Nem érti a Telexes…
Szijjártó helyretette!
Mondjuk nem is az a feladata, hogy értse. Tudjuk jól…
Embernek lenni – de mit is jelent ez ma?
November 21-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel közösen rendezzük meg a „Mit jelent embernek lenni?” című konferenciát, amely során neves előadókkal és…
Hiába vadult meg Peti tegnap az ATV-ben, tudjuk jól, hogy Kulja Bandi után senkivel nem lesz itt vita!
Folyamatosan zajlik az M1-es autópálya bővítése!
Összesen 72 híd és felüljáró épül át vagy újul meg a fejlesztés részeként. 
Az MKIF szakemberei már több helyszínen dolgoznak, a következő hetekben…
Ennél rosszabb üzlet nem létezik (legalábbis az EU szempontjából).
1️⃣ Ukrajna uniós pénzből előállított fegyvereket fog árulni Németországban és Dániában.
2️⃣ Az eszközökre azért van igény, mert a…
️
Magyar rendőrök a dobogón! 

A görögországi Korinthoszban rendezték meg az I. Rendőr Szituációs Lövész Európa-Kupát, ahol 12 ország legjobbjai mérhették össze tudásukat.
️ Szerényi-Salamon Tímea r.…