Tisztelet a hősöknek, akik fegyverrel vagy fegyvertelenül, harcoltak a magyar szabadságért. Elbuktak, de harcuk nem volt hiábavaló. A szabadságvágy gondolata, amit hátra hagytak, végül legyőzte a hódítókat. És mivel a költészet határ és kortalan, engedjétek meg, hogy az egyik kedves költőm, Kavafisz Thermopülé című versével tisztelegjek a hősök előtt.


Thermopülé

Dicsőség nekik, akik életükben
Thermopülét megszállták s őrzik immár.
Ki nem mozdulva soha a kötésből,
híven és egyenest a tetteikben,
de máris gyásszal és szívszelidülten,
nagylelkű gazdagok, s ha tán szegények,
szegénységükben is nagylelkűek,
segítenek, míg futja erejükből,
igazságot szolgál minden szavuk,
s a hazugokat mégsem gyűlölik.
S még nagyobb dicsőség illeti őket,
ha látják (és sokan látják) előre,
hogy megjelenik aztán Éphialtész,
s a perzsák végül mégis átvonulnak.
(Fordította: Vas István)

És ne feledjétek, a lélek, ha becsben tartják, bevehetetlen végvár.

Egy egészen különleges témáról beszélgettem Schiffer Andrással a Patrióta Riportban. Vajon öröklődnek-e a bűnök és az érdemek egy családon belül? Van-e bűnös család, van-e bűnös nemzet? Arról is…

Nem választhatunk meg soha olyan politikust, aki Magyarországot a háborúba viszi

️Andrej Babis a megkötött koalíciós szerződésekbe prioritáskánt beleírta, hogy a V4-ek együttműködésének kiemelt szerepe lesz a következő időben, és meg kívánja erősíteni a négy visegrádi ország…

LEGALJA!!!

Ha Fideszesként kommentet írsz a Tisza csoportjába, amely kommentben kiállsz a Fidesz mellett, akkor első körben le***váznak (lásd: kép jobboldala), aztán lemásolják a profilod és…

Magyar Péter IDEGBE JÖTT az ATV-ben!
Megint nem tudott viselkedni.
Nicsak, ki vesz orosz GÁZT? Képmutatás!
Vajon őket is a szőnyeg szélére állítják?

A nyugati propagandát toló Szabad Európa Rádió a készülő nyugati segítségről hazudott a magyaroknak, miközben valójában eszük ágában sem volt segíteni. A szovjet csapatok – az akkor Brüsszel helyett…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média