Kaptam egy üzenetet.

Egy édesanya írt nekem.
Egy hétköznapi nő, aki dolgozik, gyerekeket nevel, próbál helytállni a mindennapokban. Ahogy, sokan mások is.

Az édesanya „egyedüli bűne” az volt, hogy egy Tiszás csoportban leírta a saját véleményét.
Nem használt trágár szavakat, nem minősített senkit, csak őszintén elmondta, mit gondol.
Ezért azonban megalázás lett a jutalma.
Kifotózták a profilját, a családját is pellengérre állították.
Gúny, gyűlölet és megvetés zúdult rá. Mindez csak azért, mert volt bátorsága kimondani, amit gondol egy olyan közegben, ahol már egy véleményért is nekiesnek az embernek.

De ez a történet nem csak róla szól.
Rólad és rólam is.
Mindannyiunkról.
Arról, hová jutott a közbeszéd, amit néhányan még mindig „politikának” neveznek.
Pedig már rég nem az.
Ez már nem vita, hanem szándékos rombolás.
Itt már nem párbeszédről beszélünk, hanem uszításról.
Ez már rég nem emberi hang, hanem lelki erőszak.

És Péter Magyar, ezt te hoztad el! Te és a pártod.

Az etikai kódexed nem ér semmit!
Mert amit te képviselsz, azt a követőid továbbviszik,
ugyanazzal a gyűlölettel, ugyanazzal a hangnemmel.
Ők sem vitatkoznak, csak gyaláznak.
Építés helyett rombolnak.
Pont úgy, ahogy tőled látták.

Mondhatsz most szép szavakat a nyilvánosság előtt,
próbálhatsz békés hangnemet megütni, de a valódi arcod ott tükröződik vissza, ahol a követőid beszélnek:
a kommentmezőkben.
Ott, ahol ma már sokan nem mernek megszólalni, mert félnek, hogy ők lesznek a következő áldozataitok, akiket a véleményük miatt kinevettek, porig aláztok.

Nem, Péter!
Nem lehet „új politikát” építeni gyűlöletre!
Nem lehet tisztaságról beszélni, miközben mocsokban dagonyázol!
És nem lehet emberségről prédikálni, ha közben elfelejted, mit jelent embernek maradni!