November negyedike van, nemzeti gyásznap. Míg október 23-án a magyar történelem egyik legtisztább szabadságharcának kezdetére, az igazság, a hazaszeretet, a bátorság, a nemzeti összefogás napjára emlékezünk, addig november negyedike a hazaárulás, a gerinctelenség, a kommunista fondorlat és a kegyetlen túlerő szimbóluma.

November 4-én hajnalban a szovjetek megindították a "Forgószél" nevű hadműveletet Budapest ellen, kétezer páncélossal támadtak Magyarországra. A harcba küldött haderő meghaladta a 60 ezer katonát. A túlerő nem csak létszámban mutatkozott meg, hanem nehézfegyverzetben is. Olyan erővel támadtak Budapestre, amivel szemben - katonai értelemben - az ellenállás eleve reménytelen volt. A szovjet politikai és katonai vezetés már korábban kiiktatta mindazokat a magyar vezetőket, akik november 4-én bármiféle parancsot adhattak volna az ellenállásra a hadseregnek, vagy akár a nemzetőrség csapatainak. A szovjet páncélosok könnyedén átjutottak a városon és reggel nyolc órakor már a Parlament előtt sorakoztak.

Nagy Imre jól ismert rádióbeszéde már az elhangzása pillanatában is illúzió volt csupán:

"Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével."(Nagy Imre rádióbeszéde, 1956. november 4., 5 óra 20 perc)

A kormány egyáltalán nem volt a helyén. A kommunista politikusok közül mintegy negyvenen - köztük Nagy Imre is - a jugoszláv nagykövetségtől kaptak hamis menedéket. Mindezek ellenére, a miniszterelnök beszédét folyamatosan sugározta a rádió. Ezt a szabadságharcosok parancsként értelmezték, s éppen a beszéd buzdítása miatt, és persze hazaszeretetből is vették fel újra a harcot a szovjet túlerővel szemben.

Eközben Kádár János és Münnich Ferenc - a szovjetek új magyarországi helytartói - teljesen egyértelmű paranccsal érkeztek: át kell venni a hatalmat, le kell verni a szabadságharcot. Kádárt, aki hamarosan a megtorlás élére állt, szovjet harckocsik hozták Budapestre. A népnyelv Kádár taxinak keresztelte a menetet. Kádárnak azonnali eredményeket kellett felmutatnia, ha meg akarta őrizni a pozícióját, ezért alakult meg a köznyelvben csak „pufajkásoknak” nevezett rettegett párthadsereg. Magyarország véres bosszúhadjárat, elképesztő megtorlás és terror küszöbén állt, bár Kádár teljesen más ígért:

"Ismételten félreérthetetlenül kijelentem azt is: a kormány november 4-i felhívásában tett ünnepélyes ígéretét, mely szerint egyetlen dolgozónak sem esik bántódása amiatt, mert az október 23-án kezdődött tömegmegmozdulásokban részt vett.” (Kádár János rádiónyilatkozata, 1956. november 26.)

A hazaáruló Kádár megint hazudott. A pufajkások gyakorlatilag végig gyilkolták, végig verték az egész országot. Emberek tömegét a szó legszorosabb értelmében agyonverték. Gyilkosságokat követtek el, és mindezt a legfelsőbb politikai hatalom jóváhagyásával, a hatalom érdekében tették.
Kádár János és elvtársai - Münnich Ferenc, Biszku Béla, Apró Antal - az általuk vezényelt sortüzekkel, valamint a kommunista halálbrigádok brutális kegyetlenkedéseivel - szigorúan jogi értelemben is - emberiesség elleni büntettet követtek el.

Több mint harmincötezerre tehető azok száma, akik ellen Kádárék bűnvádi eljárást, koncepciós pereket indítottak. Közülük huszonkétezer embert küldtek börtönbe az elvtársak. A mai kutatások szerint, az 1959 végéig kivégzettek tényleges száma valamivel több mint háromszázötvenre tehető, ebből körülbelül 230 volt az egyértelműen forradalmi tevékenységgel összefüggésbe hozható személy.

Mindazt, ami ekkor Magyarországon történt, a Nyugat szovjet belügynek tekintette, nem avatkozott bele, ezért nem kerülhetett sor soha a gátlástalan gyilkosok felelősségre vonására sem...

Örök dicsőség 1956 mártír hőseinek és túlélőinek