️Ha szereted a hazádat, nem akarod, hogy szedett-vedetten nézzen ki.

Múlt héten hazánkba látogatott Tucker Carlson amerikai sztárriporter, aki a határkerítésnél tett látogatását maradandó élményként írta le.

A határon egy határőrtiszttel beszélgetett, aki egyszer csak ijedt fejet vágott, és a föld felé nyúlt. A riporter először meglepődött, mert az Egyesült Államokban ez leginkább annak a jele, hogy csörgőkígyó van a közelben. Aztán kiderült, hogy a határőrtiszt csak egy műanyag zacskót vett észre a kerítés alatt, s azért hajolt le, hogy eltüntesse és zsebre tegye a szemetet.

Carlson elmondása szerint életében nem tapasztalta még ennyire erős jelét az elhivatottságnak. A legvilágosabb kifejeződése annak, amit hazaszeretetnek és tiszteletnek hívunk – fogalmazott. Ahol így figyelnek arra, hogy rendezett legyen a környezet, ott az emberek szeretik a hazájukat, és érdekeltek a sikerében.

Arra világított rá, hogy a siker kézzelfogható és felismerhető.

A rendezett környezet, tisztaság, szép épületek, élettel teli utcák, kávézók és piacok, színházak és múzeumok nyüzsgése mutatja, az adott ország sikeres, polgárai szeretnek ott élni, és érdekeltek az ország sikerében.

Talán ez Tucker Carlson látogatásának legnagyobb tanulsága: ő ilyennek látta Magyarországot. Azért, mert Magyarország ilyen hely, s ezt most már több millió amerikai is tudja.

Jelentősen nőtt a migrációs nyomás a déli határon: idén már közel 60 ezer illegális bevándorlót fogtak el a magyar rendőrök és katonák.

Az olimpia margójára:
Ugye tudják a baloldali politikusok, hogy azok a sportolók, akiknek a sikerei kapcsán sorra tették közzé a likevadász gratuláló posztjaikat, javarészt ugyanazok a sportolók,…

A már korábban modellváltott tíz egyetemhez augusztus 1-jével csatlakozott a Nyíregyházi Egyetem is, amelynek kuratóriuma ülést tart a mai napon. Az egyetemnek fontos katalizátor szerep jut a régióban…

Nagy öröm számunkra, hogy minden megpróbáltatás ellenére méltóképpen ünnepelhetjük meg Szent István napját. Embert próbáló másfél év van mögöttünk, hiszen a vírus mindannyiunk életére hatással volt.…

A Gyurcsány vezette baloldal csak uszítani képes, nem érdekli őket a nemzeti sport sikere.

Közben pedig az elmúlt 25 év legeredményesebb olimpiája lett a Tokiói!

Szép volt, Magyarok!…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média