A politikai függöny mögött egy teljesen másik világot találunk. Ketyeg az időzített bomba és a valóság előbb-utóbb rá fog robbanni a világra. Ha nem figyelünk, a lökéshullám el fogja sodorni magával Magyarországot!

Érdemes elolvasni a Wall Street Journal friss elemzését az olajpiac egyik legnagyobb rejtélyéről. A kérdés egyszerű: hogyan lehetséges, hogy a világ energiapiaca még mindig viszonylag stabilnak látszik mindazok után, ami az elmúlt hónapokban történt?

Az üzleti lap válasza több mint nyugtalanító. Ők azt mondják, hogy lehetséges, hogy egyszerűen rosszul mértük fel, mennyi felhalmozott olaj és finomított termék volt a világban a közel-keleti konfliktus kezdetén. Ezek a „hiányzó hordók” eddig kipárnázhatták a rendszert. Csakhogy ugyanazt az olajat nem lehet kétszer felhasználni. Ha ezek a készletek kifutnak, miközben egyre kevesebb tanker hajlandó visszatérni a veszélyes útvonalakra, az eddigi nyugalom nagyon gyorsan véget érhet.

A WSJ által idézett szakértő megfogalmazása ennél is világosabb: „It’s a ticking time bomb.” Ketyeg az időzített bomba. És ha körbenézünk a világban, érthető, miért.

Először is: a Közel-Kelet egyensúlya felborult.

Az amerikai-iráni konfliktus nem gyors háború lett, hanem elhúzódó összecsapás. Iránról ismét bebizonyosodott, hogy katonai erővel nem lehet egyszerűen megtörni. Teherán pedig pontosan tudja, hogy az egyik legerősebb fegyvere az energia: saját jogán, a Hormuzi-szoroson keresztül és regionális partnereinek, proxyhálózatának segítségével is képes nyomást gyakorolni a világgazdaságra.

Közben új regionális biztonsági rendszer körvonalazódik. Szaúd-Arábia, Pakisztán és Törökország közeledése azt mutatja, hogy a térség szereplői már egy új korszakra készülnek. Izraelben pedig választás következik, miközben az iráni háború eredménye belpolitikai kérdéssé vált. Október 7. évfordulója is jön. Óriási a revánsvágy: olyan Irán elleni fellépést akarnak a választók, amelyet ezúttal egyértelmű győzelemként lehet bemutatni.

Washingtonban közben közelednek a félidős választások. Az amerikai családokat megélhetési problémák szorítják, a lakáspiac állapota aggasztó, ezért politikailag létfontosságú az energiaárak kordában tartása. Kommunikációs és diplomáciai eszközök sorával sikerült újra és újra lehűteni az olajpiacot. Egészen félelmetes a tőzsdepiac működése: a kereskedők helyett már mesterségesintelligencia-alapú algoritmusok dolgoznak, amelyek különböző kulcsszavak alapján figyelik a híreket, és ez mozgatja a piaci folyamatokat és az árfolyamot is. Ha valaki ügyes kommunikátor, és kormányzati pozícióban van egy olajexportőr országban, egész jól el lehet boldogulni.

Csakhogy kommunikációval kizárólag a határidős piacot lehet mozgatni. Olajat termelni nem lehet vele.

Másodszor: az orosz-ukrán háború egyre inkább energiaháború is.

Az Ukrajna által meghirdetett 40 napos támadássorozat nem hozott stratégiai áttörést, Oroszország pedig kemény válaszokat ad. Az ukrán energetikai infrastruktúra súlyosan sérült, az ország működtetéséhez és a háború folytatásához pedig újabb hatalmas külső pénzügyi csomagokra van szükség.

De közben az orosz energetikai infrastruktúra és a finomítók elleni ukrán támadások Oroszországban is üzemanyag-ellátási feszültséget okoztak. Ha a világ egyik legnagyobb olajtermelőjének finomítói és exportkapacitásai tartós nyomás alá kerülnek, az tovább szűkíti a globális kínálatot.

Vagyis a világ két meghatározó energiatermelő térségében egyszerre zajlik olyan katonai konfliktus, amelynek globális hatásai vannak az energiapiacokra. Az egyik oldalon a Perzsa-öböl és Irán, a másikon Oroszország. Ez az a helyzet, amelyben egyetlen újabb komoly sokk már egészen más piaci reakciót válthat ki, mint amit eddig láttunk.

Harmadszor: már nemcsak az energiarendszer, hanem a globális pénzügyi rendszer is feszül.

A japán jent nemrég amerikai segítséggel kellett megvédeni. Washington és Tokió összehangoltan avatkozott be, de az amerikaiak nem dollárt, hanem eurót adtak el, hogy jent vásároljanak, és az európaiakat előzetesen nem vonták be a döntésbe. Ilyen korábban nem történt. Stratégiai oka van mindennek. Japán a világ egyik legnagyobb amerikaiállampapír-tulajdonosa. Ha Tokiónak a jen védelméhez tömegesen kellene dolláreszközöket és amerikai állampapírokat eladnia, az éppen akkor növelné az amerikai állam finanszírozási költségeit, amikor Washingtonnak erre a legkevésbé van szüksége. Az intervenció így a jen stabilizálása mellett azt is segítette, hogy a nyomás ne közvetlenül a dollárra nehezedjen. A feszültség egy részét inkább az euró viselte.

És közben egy még mélyebb folyamat zajlik: a petrodollár-rendszer is recseg. A petrodollár lényege leegyszerűsítve az, hogy évtizedeken keresztül a világ olajkereskedelmének döntő részét dollárban árazták és számolták el. Az olajimportőröknek ezért dollárra volt szükségük, az olajexportőrök pedig dollárbevételeik jelentős részét amerikai pénzügyi eszközökbe forgatták vissza. Ez folyamatos keresletet teremtett a dollár és az amerikai állampapírok iránt, olcsóbbá tette Amerika finanszírozását, és Washington pénzügyi hatalmának egyik fontos pillérévé vált.

Most egyre több szereplő próbál ebből a rendszerből részben kilépni. Kína egyre több energiakereskedelmet akar jüanban elszámolni, miközben ismét növeli olajvásárlásait és elképesztő ütemben halmozza fel az aranyat.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy holnap vége a dollár világpénz-szerepének. De minden olyan hordó olaj, amelyet dollár helyett jüanban vagy más valutában számolnak el, csökkenti a dollár kizárólagosságát. Ha ez hosszabb távú tendenciává válik, az már az amerikai államadósság finanszírozását és végső soron Amerika pénzügyi biztonságát is érinti.

Kína viselkedése ebből a szempontból különösen érdekes: olajat és aranyat vásárol, miközben csökkenteni próbálja kiszolgáltatottságát a dolláralapú pénzügyi rendszernek. Peking láthatóan nem abból indul ki, hogy a következő évek feltétlenül a geopolitikai és pénzügyi stabilitás korszakát hozzák.

És végül ott van Európa, ahol ezek a válságok összeérhetnek.

Európa egyszerre energiaimportőr, katonailag érintett az ukrán háborúban, pénzügyileg érzékeny a globális tőkemozgásokra, és politikailag is rendkívül gyenge pillanatban van.

A gáztárolók nincsenek megfelelően feltöltve. Az ukrán front recseg-ropog. Egy újabb iráni eszkaláció pedig egyszerre emelheti az olaj- és gázárakat. Mindezt egy olyan európai gazdaságnak kellene elviselnie, amely már most is alig növekszik. Németország belpolitikai válsággal küzd, Franciaország pedig már a következő elnökválasztásra készül. Európának ebben az állapotban kellene elviselnie egy esetleges újabb energiaválságot, miközben Ukrajna finanszírozását is fenn kell tartania.

És az energiaválság soha nem marad az energiaszektorban. A drága olaj és gáz megjelenik a szállításban, a műtrágyában, az ipari termelésben, majd az élelmiszerárakban. Amit ma olajpiaci problémának nevezünk, néhány hónappal később megélhetési válságként jelenik meg a családok életében. Egy újabb komoly energiapiaci sokk pedig egy stagnáló európai gazdaságot könnyen recesszióba taszíthat.

És közben mit látunk Európában és idehaza? Mintha egy hatalmas függönyt húztak volna a világ elé.

A függöny előtt megy a show-műsor: tárgyalások, optimista nyilatkozatok, megnyugtató piaci reakciók, néhány százalékos olajáresés pár napig, majd emelkedés, aztán újra meg újra elmondják, hogy minden kontroll alatt van.

A függöny mögött azonban egészen más kép rajzolódik ki: elhúzódó amerikai-iráni konfliktus, átalakuló közel-keleti erőegyensúly, izraeli választás és a reváns kísértése, amerikai félidős választások, kimerülő olajtartalékok, orosz és ukrán energetikai infrastruktúra elleni kölcsönös csapások, a jen körüli pénzügyi feszültség, kínai aranyfelhalmozás, a petrodollár lassú eróziója és egy gazdaságilag, energetikailag és politikailag egyaránt sérülékeny Európa.

Ezek külön-külön kezelhető válságok lennének. A valódi veszély az, hogy most kezdenek összeérni. Ha pedig egyszerre érkezik a következő geopolitikai, energetikai és pénzügyi sokk, annak árát végül nem a politikusok és nem a kereskedők fizetik meg. Hanem az emberek: a benzinkúton, a villanyszámlában, az élelmiszerboltban, a munkahelyeken és végül az egész gazdaságban.

Az egész világ elé függönyt húztak, és a színpadon még mindig azt játsszák, hogy minden rendben van. Csakhogy a függöny mögött egyre több kanóc ég egyszerre - ezek bármelyike bármikor berobbanhat.

A következő években azok az országok lesznek sikeresek, amelyek nem a színpadon zajló show-műsorra, hanem a valóság visszatérésére készülnek. Magyarországnak különösen fontos lenne megkezdenie a felkészülést. Kamatemelés, lassuló gazdaság, infláció, energiaválság közelít. A magyar miniszterelnök napi dózisban adagolt önhitt sikerkommunikációja finoman szólva sem tölti el az embert megnyugvással. Ehelyett azt az aggodalmat növeli az emberben, hogy a magyar kormány tagjai nincsenek felkészülve a valóság visszatérésére. És ha ez így van, akkor arra pártpolitikai hovatartozástól függetlenül mind rá fogunk fázni.

Jó lenne ébredezni!