Akkor is, azért is, hajrá, Fradi!

Panyi Miklós szerint ha Magyar Péternek annyira fontos lett volna, hogy olyan köztársasági elnököt ültessen a Sándor-palotába, akivel megkezdi a nemzeti egység helyreállítását, akkor nem olyan…

Szeretném én is jelezni a börtönévező Magyar Péternek és minden érintettnek, hogy nyomozati szakban lévő eljárásokba beavatkozni, az ügyészségre nyomást helyezni, a hatóságok munkáját befolyásolni…

Két napja múlt 17 éve, hogy Cseh Tamás nincs már velünk. Mit is énekelne, énekelne-e egyáltalán, ha még közöttünk lenne?
Szegényebb nélküle a nemzetünk. A reggeli sétán őt hallgatam: “Születtem…

️Ezek az igazán veszélyes dolgok!
Magyar Péter és a Tisza-kormány eladósítja az országot!

Szlovákia és Románia mindent megtett azért, hogy az atomerőműveit működésben tartsa. A magyar kormány pedig már a kezdetektől azzal riogatott, hogy Paks működése teljesen leállhat.
️A…

A köztársasági elnök jelölésének szánalmas bohózata már a feketeöves Magyar Péter rajongóknál is kiverte a biztosítékot.

"Nem erről volt szó!" - mondják, és lássuk be, igazuk van!

#tisza #magyarpeter…

Az '56-os sortűzperek vádlottját felmentő Baka András nem méltó arra, hogy '56 hetvenedik évfordulóján köztársasági elnök legyen. Több tiszteletet '56 hőseinek!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média