Szeretném én is jelezni a börtönévező Magyar Péternek és minden érintettnek, hogy nyomozati szakban lévő eljárásokba beavatkozni, az ügyészségre nyomást helyezni, a hatóságok munkáját befolyásolni…
Panyi Miklós szerint ha Magyar Péternek annyira fontos lett volna, hogy olyan köztársasági elnököt ültessen a Sándor-palotába, akivel megkezdi a nemzeti egység helyreállítását, akkor nem olyan személyt jelöl, aki sértett, perben állt a korábbi kormánnyal és az ország egyik felére és az őket képviselőkre haragszik.
Ha Magyar Péternek fontos volna a társadalmi konzultáció, nem néhány nap alatt erőltetné át jelöltjét egy olyan tiszás frakcióülést követően, ahol érdemi vitára nincs lehetőség.
Ha Baka Andrásnak fontos volna a jogállamiság, akkor nem ülne be annak a köztársasági elnöknek a székébe, akit Európában példátlan módon egy mondatos alaptörvény-módosítással távolítottak el. Szót emelne az alkotmányos szervek és vezetőinek szétverése és eltávolítása, a nemzetközi jogot sértő választójog-korlátozás, a koncepciós eljárások és a totális önkény kiépítése ellen.
De kell egy Tisza-báb.
Pár nap múlva Magyarország lesz az egyetlen európai ország, aminek illegitim köztársasági elnöke lesz.
/posztok.hu




️Ezek az igazán veszélyes dolgok!
️A…
