Több mint 450 nyugati cég már döntött oroszországi tevékenységéről - OecoGlobus

A Szovjetunió felbomlásakor, illetve azt követően egyre több nyugati nagyvállalat lépett be az orosz piacra. A The New York Times összesítette a szimbolikus, nyugati márkák megjelenését az országban. Például a McDonald’s 1990-ben nyitotta meg első üzletét és 2022-ben már közel 850 helyszínen 62 ezer embert foglalkoztatott, míg a Coca Cola 1985-ben jelent meg, és 2022-ben tíz palackozó üzemmel és több mint hétezer alkalmazottal rendelkezett. Az orosz piacgazdaság szépen fejlődött az elmúlt évtizedek során. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) adatai alapján az orosz bruttó hazai össztermék (GDP) 2021-ben 1,7 ezer milliárd amerikai dollárt ért el. Összehasonlításul ez a gazdasági teljesítmény alig egytizede az Európai Unióénak, illetve a két Benelux állam, a belga és a holland GDP összegével egyezik meg.. Az orosz-ukrán háború kirobbantására adott szankciók hatására komoly gazdasági károkat szenvedhet el Oroszország, amely hosszú évekre, évtizedre is meghatározhatja a népesség gazdasági helyzetét. A legnagyobb hitelminősítők (Moody’s, Standard&Poor) becslése alapján 2022-ben az orosz gazdaság GDP-je akár 10-20 százalékkal is mérséklődhet, miközben 2021-ben kevesebb mint öt százalékos volt a bővülés.

Az amerikai Yale Egyetem 2022. március végi összesítése alapján az orosz-ukrán háború kirobbanása óta több mint 450 nemzetközi nagyvállalat jelentette be, hogy teljesen kivonja tevékenységét Oroszországból, vagy valamilyen mértékben csökkenti, visszafogja, vagy átmenetileg beszünteti azt. A cégek aktuális listája itt érhető el. Az új típusú koronavírusból történő kilábalás már eleve egyfajta globális hiánygazdasággal, illetve fokozódó inflációs nyomás alá helyezte a világot. Oroszországból kivonuló, vagy tevékenységüket ideiglenesen beszüntető cégeknek a lépései által, illetve az egyre komolyabb gazdasági szankciók életbe lépésével az ország akár gazdasági összeomlással, vagy hiperinflációval is szembenézhet. A The Centre for Economics and Business Research előrejelzése alapján 2023 elejére akár 30 százalékos is lehet a pénzromás mértéke. A teljes leállást, illetve kivonulást választó cégek száma eléri a 178-at, amely között szinte valamennyi iparágból megtalálhatóak a vállalatok, úgymint az Airbnb, Spotify, eBay, Electronic Arts, de a nagy nemzetközi tanácsadócégek (például a BCG, McKinsey vagy a Big4 cégek) is sorra jelentették be az állásfoglalásukat. További 192 cég döntött úgy, hogy átmenetileg szüneteltetik az orosz tevékenységüket olyanok, mint például az Adidas, Apple, Coca-Cola, Disney vagy a Ferrari. A cégek tevékenységeik teljes vagy részleges korlátozásával súlyosbíthatják a gazdasági kilátásokat.

👍 Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

Ez a korábbi írásunk is érdekelheti: https://www.oeconomus.hu/oecoglobus/gaz-helyzet-az-orosz-ukran-haboru-az-eu-szamara/

Az ábra forrása: https://designyoutrust.com/2022/03/perfect-logo-redesigns-for-companies-leaving-russia/

#Kivonulas #Cegek #Kapitalizmus #Oroszorszag #Ukrajna #Haboru

️ TAKTAHARKÁNYI ÉLETMENTÉS
Mellkasi panaszai miatt indult kórházba tegnap az a 65 év körüli férfi, aki fia autójába ülve lett rosszul. A férfi azonnal a mentők segítségét kérte, majd a telefonon…

Nem lehetsz egyszerre jó az igenért és a nemért!

Bár az országgyűlési választások miatt méltatlanul háttérbe szorult és viszonylag keveset beszéltünk a gyermekvédelmi törvény megerősítéseként kiírt…

Ezt is előre megmondta: Orbán Viktor már 2019-ben megjósolta, hogy milyen eredménye lesz annak, ha az ellenzéki pártok összefognak!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média