A Brexit után a diplomáciai kapcsolatokra talán még nagyobb szükség van.
️Jacob Rees-Mogg konzervatív frakcióvezetővel is tárgyaltam ma a brit parlamentben.

Megállapítottuk, hogy számos ügy van, amiben közös érdekünk az együttműködés, és a Brexit után ezeket közösen kell felkarolnunk.
Az egyik ilyen a családok és a gyermekvállalás támogatása, amiről a májusi miniszterelnöki találkozón is szó volt.

Egyeztettünk a nemzeteink közötti kétoldalú kapcsolatok helyzetéről, valamint az európai konzervatív politika jövőjéről is.

Folytatódik az oltási akcióhét.
Éljen a lehetőséggel, és vegye fel a koronavírus elleni oltást!

Tegyünk közösen azért, hogy idén újra nagy karácsonyunk legyen!

Egy nem kedves olvasóm kihozott a sodromból és letiltották a massengert, mivel az urat a megfelelő helyre invitáltam.
Viszont ami kellemetlen benne, hogy így az oldalam elérésétvis vissza vette a…

Dömötör Tordainak: Önnel ellentétben Kövér László személyesen is küzdött egy diktatúra ellen
#KövérLászló #Fidesz #DömötörCsaba

Dömötör Tordainak: Önnel ellentétben Kövér László személyesen is küzdött egy diktatúra ellen
Dömötör Csaba szerint Kövér szavait nem először forgatják ki és építenek…

Karácsony Gergely a saját intézkedései okozta dugón könnyedén túl teszi magát.

☝️ Neked azt mondja, hogy szálljál ki és menjél gyalog, ő viszont saját sofőrrel közlekedik a buszsávban.

Karácsony…

Az ember esze megáll! Karácsony szerint “figyelik a szervek a közlekedését”, Bajnai meg azzal állt most elő a Városház-mutyi kapcsán, hogy őt “beleprovokálták egy beszélgetésbe”.
Ők áldozatok, fogja…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média