Nem akar több katonát veszíteni Oroszország a délkelet-ukrajnai Mariupolban, ezért stratégiát váltott.

HírTV: Stratégiát váltottak az oroszok Mariupolnál

Nem akar több katonát veszíteni Oroszország a délkelet-ukrajnai Mariupolban, ezért stratégiát váltott. Erre hívta fel a figyelmet Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakártő televíziónknak azt mondta, Moszkva célja, hogy kiéheztessék az Azovstal gyár bunkereiben bujkáló ukránokat, megadásra kényszerítve ezáltal a katonákat és az Azov-ezred milicistáit.

#NógrádiGyörgy #HírTV #Oroszország #Ukrajna

Üstökösként hasít át az éteren, hogy Stummer János pályázik a Lyobbik elnökségéért, Jakab Petya ellenében. ️🥴

A Lyobbik mára hivatalosan is a wishes Dumb&Dumber magánprojektje lett 🥲🥰

A MORÁLIS LÓF*SZ UGYANIS LIBERÁLISÉKNÁL CSAK EGY IRÁNYBA HALAD: ELŐRE.
"A végtelenbe és tovább" 😀😂
Mondtam, hogy tovább hazudoznak!
👇👇👇👇
Ja majdnem elfelejtettem Bandi!
Elektromos…

👶❣️ Semmire nem szavaztak még annyian Magyarországon, mint a gyermekvédelemre

Bolond lyukból - A polkorrekt őrület szemléje c. könyvünk segítségével pedig felhívjuk a figyelmet azokra a veszélyekre,…

️Az ellenzéki paradigma kritika nélkül vette át a nyugati álláspontot, ezzel pedig a választópolgárok nem tudtak azonosulni.

️Ez újonnan rávilágított arra, hogy elit- és tudásprobléma van ma a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média