👶❣️ Semmire nem szavaztak még annyian Magyarországon, mint a gyermekvédelemre

Bolond lyukból - A polkorrekt őrület szemléje c. könyvünk segítségével pedig felhívjuk a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyek gyermekeinkre leselkedhetnek, amelyektől meg kell óvnunk őket. Ezek miatt volt szükség a gyermekvédelmi törvénymódosítására is.

️Az ellenzéki paradigma kritika nélkül vette át a nyugati álláspontot, ezzel pedig a választópolgárok nem tudtak azonosulni.

️Ez újonnan rávilágított arra, hogy elit- és tudásprobléma van ma a…

Választási győzelme után első hivatalos útja a Vatikánba vezetett Orbán Viktornak. Ahhoz a Ferenc pápához, aki a baloldali források szerint tavalyi, budapesti ittjártakor…

KARÁCSONY KIHÚZTA A GYUFÁT!

️ Már a saját főpolgármester-helyettese is lelécelt Karácsony Gergelymellől, akinek gyávasága és szerencsétlenkedése miatt zsinórban negyedszerre is kétharmados vereségbe…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média