"A végtelenbe és tovább" 😀😂
Mondtam, hogy tovább hazudoznak!
👇👇👇👇
Ja majdnem elfelejtettem Bandi!
Elektromos…
Olaf Scholz: Németország továbbra is elutasítja az EU által tervezett, oroszok elleni gázembargót!

👶❣️ Semmire nem szavaztak még annyian Magyarországon, mint a gyermekvédelemre

Bolond lyukból - A polkorrekt őrület szemléje c. könyvünk segítségével pedig felhívjuk a figyelmet azokra a veszélyekre,…
A baloldal a rendszerváltás óta − konzervatív-nemzeti kormányzás idején −…
️Az ellenzéki paradigma kritika nélkül vette át a nyugati álláspontot, ezzel pedig a választópolgárok nem tudtak azonosulni.
️Ez újonnan rávilágított arra, hogy elit- és tudásprobléma van ma a…
El kell ismerni, Fekete-Győr András nagy zsivány! Nemrég a miniszterelnök halálát váró Hadházy Ákossal közösen bejelentette, hogy a Momentum bojkottálja a parlament alakuló ülését és újfajta ellenzéki…
Választási győzelme után első hivatalos útja a Vatikánba vezetett Orbán Viktornak. Ahhoz a Ferenc pápához, aki a baloldali források szerint tavalyi, budapesti ittjártakor…