Márki-Zay Péter után most Gyurcsány Ferenc is letette voksát a migráció támogatása mellett. Az illegális bevándorlást nem megszervezni, hanem megállítani kell, erről is szavazunk áprilisban!
Legyünk…
Egy újabb “bukott” nyugati politikus.
Boris Johnson elismerte, hogy nem tartotta be a saját kormánya által elrendelt korlátozásokat, és kerti partit tartott a rezidenciáján 2020 tavaszán.
Nagyjából 30 ember volt ott. Békésen borozgattak, miközben az átlagemberek azokban a hetekben - gyakorlatilag - az otthonukat sem hagyhatták el a járvány miatt.
👉 Ráadásul elég erős a gyanú, hogy 2020 karácsonyán is partit rendeztek Johnson hivatalában, de ezzel kapcsolatban (egyelőre) nem volt beismerés.
Kellemetlen! Évekig úgy tűnt, hogy Boris Johnson “jó fickó”. Megjelenésével és megszólalásaival is kitűnt az unalmas, píszí nyugati politikusok közül.
☝️Idővel kiderült, hogy ő sem különb… A politikai túlélésért bármire és annak az ellenkezőjére is képes. Emlékezhetünk, hogy fél éve, a magyar-angol focimeccs után Magyarországnak is csúnyán beszólt, ahelyett, hogy az angol lelátókon tenne rendet.
Boris Johnson a botrányai miatt erőteljesen a bukás felé tart. Nem is nagyon fog hiányozni…
/posztok.hu



ÉLŐ - „Független-objektív” pártkatonák a baloldalon



️ köszönjük, péter