“Asszisztált az utóbbi évek embertelenségéhez és nem a gyermekeket, hanem az orbáni hatalmat szolgálta.”
Hétfőn ezekkel a súlyosan igaztalan és minden alapot nélkülöző szavakkal jelentette be az…
🫶 Az oly’ kedves táncos miniszter, Hegedűs Zsolt!
Megint megmutatta, milyen ember valójában.
Ezúttal nem az Országgyűlésben üvöltözött, mint a fotó készítésekor, hanem a Facebookon kezdett ámokfutásba!
Minősíthetetlen stílusban alázta és váltotta le Győrfi Pált, az Országos Mentőszolgálat “örökös” szóvivőjét.
Győrfi Pállal híradósként ismerkedtem meg, valamikor a Gyurcsány-kormány idején.
(Érti mindenki, ugye? Bőven 2010 előtt nevezték ki, ám 2010 után is dolgozhatott tovább…)
Akkoriban gyorsan az újságírók kedvence lett, egy olyan szóvivő, aki - a stábjával együtt - mindig készségesen segítette, kiszolgálta a médiát.
Azóta is, több mint 20 éven át!
De megjött Magyar Péter egészségügyi minisztere! Hegedűs Zsolt tegnap “celebarcnak” csúfolta Győrfi Pált, akivel például az volt a baj, hogy túlságosan védte a Mentőszolgálat érdekeit.
Aha. Jó duma!
️A helyzet az, hogy az Országos Mentőszolgálatot is elérte a politikai bosszú és leszámolás.
U.i.: Az új szóvivőnek, Szűcs Brigittának természetesen jó munkát kívánok! Hajrá!
✌️
“Asszisztált az utóbbi évek embertelenségéhez és nem a gyermekeket, hanem az orbáni hatalmat szolgálta.”
Hétfőn ezekkel a súlyosan igaztalan és minden alapot nélkülöző szavakkal jelentette be az…
A szuverenitás szó gyakorta hangzik el a magyar Országgyűlés falai között.
A kormányfő eddig leginkább kaján mosollyal a száján, szándékolt nyelvbotlással “szuveNERitás”-ként utalt rá.
Pedig ha van…
Csak mellébeszél Magyar Péter a Migrációs Paktum kapcsán
️
🙏🇭🇺Wittner Máriára emlékeztünk a KIMBA-ban.
☝️
️"... vádoljuk, hogy kiölték az emberből a hitet, a reményt, a morált, egy egyszerű, tisztább élet reményét; ..."
️ Mondja mindezt az az egészségügyi miniszter, aki a nyilvános eseményeken előadott különös táncával szerzett magának ismertséget!
Győrfi Pál 2004 és 2026 között volt az Országos Mentőszolgálat…
Éles a Védvonal.
Már több mint 60 esetben intézkedtünk. Részletek kommentben 
Távoznia kell annak a szóvivőnek, aki 2004 óta, kormányoktól és politikai oldalaktól függetlenül, a közvélemény megbecsülését kivívva végezte a munkáját. Több mint…
Országgyűlési határozatot kezdeményezünk, hogy Tisza-kormány ne hajtsa végre az uniós migrációs paktumot
Eddig két öngyilkosság és több tucat interneten megvalósuló és ismertté vált zaklatás a mérlege annak a verbális erőszakon nyugvó politizálásnak, amit a Tisza és…