A szuverenitás szó gyakorta hangzik el a magyar Országgyűlés falai között.

A kormányfő eddig leginkább kaján mosollyal a száján, szándékolt nyelvbotlással “szuveNERitás”-ként utalt rá.

Pedig ha van fogalom, amely rokontalan, földrajzilag kitett helyzetű nemzetként alapvető fontosságú a magyar emberek számára, az a szuverenitásunk. Igen, ebben a különös szóban ezernyi sorskérdés feszül.

Politikai mozgásterünk és nemzeti érdekeink konzekvens képviselete épp ezért soha nem lehet nevetség és alku tárgya, erről szólt egész történelmünk és ma sincs ez másképp.

Ezért fáj látni, hogy azokban a kérdésekben, amelyek alapjaiban érintik a szuverenitásunk lényegét (pl. hogy kikkel, milyen életforma szerint élhetünk; hogy milyen konkrét feltételrendszerek, vállalások és zsarolások mellett kapunk vagy nem kapunk nekünk járó forrásokat az EU-tól; hogy finanszíroznunk kell-e végeláthatatlan háborúkat, amikhez semmi közünk; át kell-e alakítsuk nagy ellátórendszereinket, hogy az támogasson egy homogenizáló birodalomépítést; meg kell-e változtassuk energiabeszerzési útvonalainkat, adott esetben a magyar emberek kárára; vagy épp gyermeknevelési elveinket kell-e központi ideológiai elveknek alárendeljük stb. stb. stb.)

Amikor az új kormány - miután a kampányban a miniszterelnök kijelentette, hogy egy “icipici” szuverenitásról kell csak lemondani - április 12-e óta úton-útfélen hirdeti az Európai Unió vezető tagállamainak első emberei mellett feszítve, hogy “szerény tagállamként” nem lesz “bot a küllők között”, hitet téve az alkalmazkodás politikája mellett.

A magyar Országgyűlés falai között - a Szuverenitásvédelmi Hivatal teátrális beszántása után - pedig nevetségessé kíván tenni olyan kérdéseket, melyeket hallgatás vagy mismásolás övez.

Mindezek mellett szimbolikus, hogy teljesen értelmetlenül, történelmi összefüggés nélkül Kennedy elnököt idézte a német kancellár oldalán, megvallva, hogy ő egy berlini. Miért is?

Az Európai Uniót jelenleg egy német elnök vezeti, miközben Európa legambíciózusabb országa a totális kudarchoz vezető migrációs politika és energiapolitika kútfeje, és ez az ország épp újra felfegyverzi magát.

Fentiek tükrében érdemes az alábbi rövid mondatot ízlelgetni, melyet Magyar Péter ugyanazon a satótájékoztatón mondott ki önként és dalolva, amelyen saját nemzetének államfőjét gyalázta.

Miniszterelnök Úr, Ön nem “egy berlini”. Az Ön feladata nem a kifelé való szépelgés, hanem a legnemesebb és legnehezebb hivatás: a magyar nemzet érdekeinek következetes védelme.

A szuverenitás nem gyerekjáték!