A Fidesz országgyűlési határozatot kezdeményez, amelyben felszólítja a kormányt arra, hogy az Európai Unió migrációs paktumát ne hajtsa végre.
Június 12-én a migrációs paktum fontosabb elemei hatályba…
Eddig két öngyilkosság és több tucat interneten megvalósuló és ismertté vált zaklatás a mérlege annak a verbális erőszakon nyugvó politizálásnak, amit a Tisza és annak vezetője zúdított az országra.
Az aljas hergelés, a rengeteg hazugság, a megfélemlítés és a provokációk kultúrájának kiépítése a kormányzat egyetlen kézzelfogható eredménye.
A hatóságok vizsgálják az ügyeket, mi pedig segítséget nyújtunk azoknak, akiknek szüksége van rá.
Ezen dolgozunk többen, sokat.
A nyilvánosságot folyamatosan tájékoztatni fogjuk.
Alább olvashatják Havasi Bertalan mai közleményét:
“Élesben üzemel a Védvonal, már hatvannál is több esetben intézkedtek
Budapest, 2026. június 10., szerda - Az elmúlt alig két hétben több mint hatvan olyan bejelentés érkezett, amivel érdemben kellett foglalkoznia a Czunyiné Bertalan Judit által vezetett Védvonalnak. Közben a Védvonal szervezeti kialakítása is megtörtént, a jogi segítségnyújtáshoz szükséges munka bázisa elkészült. A Védvonal személyesen is elérhető Budapesten, a Polgárok Házában.
Az eddigi bejelentések jelentős része internetes uszításról, sértegetésről, fenyegetésről szól. Itt természetesen azt is javasoljuk, hogy az érintettek jelentsék ezeket az internetes felület közösségi alapelveibe ütközőként, vagy éljenek a Büntető Törvénykönyv (Btk.) internetes zaklatás (Btk. 222. §) tényállása szerinti lehetőséggel. Szakmai csapatunk segít a beadványok megfogalmazásában.
A másik nagy érintetti kör a kormányzati, közigazgatási szektorban megkezdett tisztogatások áldozatai. A legtöbben a felmondás közlésének körülményeit kifogásolják. Ide sorolhatóak azok a kérdések és segítségkérések is, amelyek a szervezeti átalakításokkal vagy a jogviszony-változással kapcsolatos munkavállalói jogokat érintik.
Bejelentések érkeznek az egyetemi világból - oktatóktól és hallgatóktól egyaránt - politikai diszkriminációra vonatkozóan. Ilyenek például megszégyenítő megjegyzések a katedráról, vagy problémák a tanulmányi vagy tudományos előmenetellel kapcsolatban.
Egyre több munkahelyi légkört mérgező vagy az egzisztenciális biztonságot veszélyeztető munkáltatói magatartásról kapunk bejelentést.
Szintén nagyobb számú esetkör a kistelepülési polgármestereket és helyi képviselőket érő vádaskodások és lemondásra felszólítások ügye.
Politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptunk információkat: két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt korábbi segítőink öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják; kegyeleti okokból egyéb tájékoztatást nem áll módunkban adni.
Czunyiné Bertalan Judit az ilyen, és ezekhez hasonló felháborító és tűrhetetlen esetek miatt kezdeményezte és vezeti a Védvonalat. Nem kell és nem szabad mindent eltűrnünk és hagynunk! Egy ilyen eset is sok!
Havasi Bertalan,
a Fidesz kommunikációs igazgatója”
A Fidesz országgyűlési határozatot kezdeményez, amelyben felszólítja a kormányt arra, hogy az Európai Unió migrációs paktumát ne hajtsa végre.
Június 12-én a migrációs paktum fontosabb elemei hatályba…
Eddig két öngyilkosság és több tucat interneten megvalósuló és ismertté vált zaklatás a mérlege annak a verbális erőszakon nyugvó politizálásnak, amit a Tisza és annak vezetője zúdított az országra.…
Országgyűlési határozatot kezdeményeztünk, amelyben felszólítjuk a kormányt, hogy az EU migrációs paktumát ne hajtsa végre!
Ezt érzem a legsürgősebb és legfontosabb teendőnknek. Pártállástól függetlenül.
Mert a veszély óriási! 
A KDNP ott lesz és meg fogja védeni az egyházi iskolákat!
️Országgyűlési határozati javaslatot nyújtottak be a Fidesz-KDNP képviselői a Migrációs Paktum elutasításáról
️
Mondjuk ki együtt - kormánypárti és ellenzéki képviselők - az Országgyűlésben, hogy a…
Felszólítjuk a Tisza-kormányt, hogy ne hajtsa végre a migrációs paktumot!
A Fidesz országgyűlési határozatot kezdeményezett, hogy a hetek óta tartó terelések és csúsztatások után a Tisza beszéljen…
Újabb bizonyíték arra, hogy az Európai Bizottság nem jó irányba halad: sokkal inkább az európai emberek érdekét kellene előtérbe helyezni!
Az Európai Bizottság által frissített EU-s fogyatékosságügyi…
Répássy Robinak igaza van. Ezt ajánlom minden jogász figyelmébe….
A kormány benyújtotta „az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében…
Update:
A tiszás Hegedűs Zsolt beismerte, hogy politikai okokból mentette fel Győrfi Palit. :(