Enyhe optimizmussal várjuk a 2022-es évet

"A magyarok többsége (52 százalék) szerint inkább jól alakult a 2021-es év, Magyarország szempontjából. A 2021-es évvel elégedetlenek egyértelműen kisebbségben (42 százalék) vannak. Így közel 4,2 millióan, több mint másfélszer annyian ítélték meg pozitívan az ország általános helyzetét, mint ahányan tették azt tavaly. 2020 év végén, a második járványhullám csúcsán, még csak közel 2,5 millió magyar (a felnőtt lakosság 31 százaléka) értékelte az elmúlt évet pozitívan, s több mint 5 millióan (65 százalék) negatívan. A felmérés idei eredményei alapján elmondható, a közvélemény kigyógyult a járványból.

A pozitív visszatekintés jó alap a derűlátó jövőbe tekintéshez. Arra a kérdésre, hogy „Magyarország szempontjából” inkább jól vagy inkább rosszul fog-e alakulni a következő év, 2021 végén a felnőtt magyarok 55 százaléka felelt úgy, hogy „inkább jól fog alakulni” és csak 27 százaléka bizonyult borúlátónak. Több mint egymillió olyan honfitársunk van, akik ugyan 2021-et negatívan látták, de 2022-et enyhe optimizmussal várják. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy 2020 végén is hasonló arányban voltak az optimisták 2021-re vonatkozóan (56 százalék), alighanem az oltások megkezdésében bizakodva, de akkor még többen voltak a pesszimisták (34 százalék).

A magyarok többségének elégedettsége 2021-gyel és enyhe optimizmusa 2022-re vonatkozóan nemcsak a koronavírus szempontjából fontos, hanem a 2022-es választási kampányra is hatással lehet. A baloldal választási esélyét nemcsak belső vitái, de a proteszthangulat hiánya is gyengíti."

Forrás: nezopont.hu

A VPNLab.net szolgáltatás megszokott kezdőképernyője helyett már a rendőrség tájékoztató üzenete fogadja a látogatókat.️ THIS DOMAIN HAS BEEN SEIZED
Ugyanis nemzetközi akcióban számolták fel a…

Összevont poszt
Európát lassan teljesen megsemmisíti a bevándorlás!

Iszlám miniállmok és polgárháborúk jöhetnek létre Európában a következő…

Európát lassan teljesen megsemmisíti a bevándorlás!

Iszlám miniállamok, polgárháborúk, teljes káosz - Ilyen jövő vár…

Nem! Nem telepít a Fidesz csöveseket szavazni. Ezek csak Szabó Tímea szintű politikusok fejében születnek meg, és rendre szörnyet halnak a valóság talaján - mint minden ötletük.

"A településszintű…

Karácsony Gergely valódi válaszok helyett trágárkodással és sértegetéssel próbálta leplezni az igazságot a Városháza-ügyben. Ez a hozzáállás egyértelmű jele annak, hogy Karácsony titkol valamit.

👉A…

750 ÉV ÉS MÉG EGY

Az egyetlen magyar eredetű férfi szerzetesrend, a pálosok alapítójának emléknapja, január 20-án.

Boldog Özséb

Özsébi híres magyar családból származott, káptalani iskolában tanult és…

ADJATOK CÍMET A KÉPNEK! ÍME, AZ ENYÉM:
Napi prolitikai fejszűkítő a Jobbiknál, elbűvölő főtitkárnővel
Avagy: ha úgy aránylik egy ficsúr egy melóshoz, mint egy rúd Parizer a paprikáskrumplihoz, de…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média