750 ÉV ÉS MÉG EGY

Az egyetlen magyar eredetű férfi szerzetesrend, a pálosok alapítójának emléknapja, január 20-án.

Boldog Özséb

Özsébi híres magyar családból származott, káptalani iskolában tanult és élénk kapcsolatban állt az Esztergom környéki remetékkel.

Gyöngyösi Gergely pálos történetíró klasszikus tömörséggel csak annyit mond, hogy híres magyar családból származott. Gondos nevelésben részesült, a Szent István által alapított káptalani iskolába járatták. Életrajzírója szerény, hallgatag, komoly fiúként jellemzi: imádság, böjt, elmélkedés érlelték hivatását. Szembetűnő vonása volt a magány szeretete, akkor érezte jól magát, ha félrevonulva elmerülhetett tanulmányaiban. Papként pedig „mindennap mély áhítattal mutatta be a szentmisét”. Tormay Cecil - Fehér barát életrajzírója királyi udvar várispánjaként mutatja be.
Jövedelmét szétosztotta a szegények között, az olvasásnak, tanulásnak, írásnak szentelte magát. Vágyódott a pilisi erdők vadonába, de tervének megvalósítását az országra zúduló tatár betörés késleltette. Akkoriban sok remete élt Esztergom környékén, a hegyekben. Amikor a városban jártak, hogy készítményeiket eladják, és azok árából szükségleteikről gondoskodjanak, rendszerint Özséb házát is fölkeresték.
Feladatának a lelki élet megújítását tekintette. Örömmel és elismeréssel szemlélte a két kolduló rend, a domonkosok és ferencesek munkáját, de nem csatlakozott hozzájuk. Úgy érezte, még több kell: példaadás az engesztelésre és vezeklésre. Saját élete föláldozásával mutatott utat és irányt. Négy éven át részt vett a tatárdúlás utáni újjáépítésben, majd lemondott a kanonokságról, és Vancsai István érsek engedélyével 1246-ban Szántó közelében a sziklás rengetegbe vonult. Azért választotta a remeteéletet, hogy az ima, böjt és engesztelés által esdjen kegyelmet mostoha sorsú nemzetének. Ezzel érseke kívánságát is teljesítette, aki imádságába ajánlotta megyéjét és az országot.
A pilisi remete hármas barlangja alatt, a forrás mellé letűzte a keresztet, jelszava és meggyőződése szerint: „In Cruce salus” (Keresztben az üdvösség). Később az egyesült remeték templomát is a Szent Kereszt tiszteletére szentelte. A középkori és későbbi pálos templomokban a főoltáron kívül a legszebb oltárt mindig a Szent Kereszt tiszteletére szentelték.
Özséb egy alkalommal csodálatos látomásban részesült, amely döntő hatással volt további életútjára. Egy éjjel, ima közben, az erdő mélyén sok apró lángot pillantott meg. A lángocskák egymás felé tartottak, s végül tüzes fénynyalábbá egyesültek. Özséb úgy érezte, hogy ez a különös tünemény égi jel, figyelmeztetés, hogy egyesítse a szétszórtan élő remetéket.
Boldog Özséb a remeték között –
Kő Pál domborműve a vatikáni magyar kápolnában
1250-ben Pilisszántó közelében, a kesztölci völgy fölötti magaslaton templomot építettek a Szent Kereszt megtalálásának emlékére, és ehhez észak felől csatlakozott a monostor. Özséb aztán sorra járta az országban a nagyobb remetetelepeket. Először a Pécs melletti Szent Jakab-hegyi remetékhez érkezett, elkérte a Bertalan pécsi püspök által készített szabályzatukat. A két monostor egyesült, és Özsébet választották első tartományfőnökké. Özséb ezt követően Rómába indult társaival, hogy megszerezze a Szentszék jóváhagyását és megerősítését. Sikerült megnyernie Aquinói Szent Tamás pártfogását IV. Orbán pápánál, aki jóváhagyta a rendet.
Özséb huszonnégy évet töltött a Pilisben, húsz éven át szervezte, irányította, kormányozta rendjét, melyet Remete Szent Pál oltalma alá helyezett, hiszen első remeteként ő volt ennek az életformának az elindítója. Emellett szerénységében mintegy el akarta hárítani magától a rendalapítónak kijáró tiszteletet, ezért Remete Szent Pál palástja alá rejtőzött.
Az 1256. évi esztergomi zsinaton mint tartományfőnök vett részt. A zsinati jegyzőkönyvet így írta alá: „Eusebius prior prov. Ord. S. Pauli Primi Eremitae” (Özséb, Első Remete Szent Pál rendjének provinciális perjele). Ebből a hivatalos elnevezésből rövidült le és lett a rend neve: pálosok.
Özséb 1270. január 20-án halt meg Pilisszentkereszten. Halálos ágyán a szabályok pontos megtartására, testvéri szeretetre és példaadásra buzdította testvéreit. Az általa alapított templom sírkamrájában temették el. A végleges egyházi jóváhagyást 1308-ban kapta meg a rend. Ekkor tértek át a Szent Ágoston szabályai szerint való életre.

Boldog Özséb álló szobra 1930 - nyoma veszett

Forrás: Ökrös Mariann