A nagyikám ma lenne 112 éves.
Az első világégés kezdete után néhány hónappal született, hatéves volt, mikor Trianonban döntöttek: szétszakítják ezt az ezeréves nemzetet. Kamaszlányként úgy tűnhetett,…
A vasárnapi Terror Háza előtti tüntetésen odalépett hozzám egy nyugdíjas hölgy, aki arra kért, hogy ne hagyjunk fel az azbeszthelyzet számonkérésén sem. 10 hónapos kisunokája egy olyan kőszegi utcában él, ami érintett a szennyezéssel, a lakosok pedig hiába várják, a kormány csak terel, de nem foglalkozik a helyzettel.
Gajdos úr 4 hónapja, Magyar Péter 2 hónapja ígért azonnali segítséget. Időközben Szombathely megelégelte a nagy kormányzati semmit, s saját maga kezdett bele a szennyezett utak rendbetételére.
Az érintett helyszínek száma 300 felett van, ez egyre bővül. A kormány indított egy jelentős önkormányzati önerőt is igénylő alapot, ami így használhatatlan. Ezt is csak három hete indították el úgy, hogy a pályázatot se voltak képesek pontosan kiírni. (A jogszabályban legalább, a pályázatban legfeljebb szót sikerült írni. Ilyenek a kőprofik.)
A nyugat-magyarországi települések legnagyobb pechjére a kárrendezésért a két legszerencsétlenebb minisztérium és miniszter felel, Lőrincz és Gajdos. Lőrincz Viktória, akinek az eddigi teljesítménye, hogy a a vármegyéket visszanevezte és a vitában nyújtott teljesítménye miatt többet nem engedik megszólalni a Parlamentben. Gajdos teljesítménye pedig, hogy vízválság idején elengedte szabadságra vízügyi államtitkárát, s foglalkozott sokat a cirkuszi állatokkal.
Szmsz nincs. Döntések nincsenek, ahogy hozzáértő vezetők sem.
Egészen elképesztő ez a tiszás kupleráj.
Számíthatnak a miniszterek, hogy fel lesznek kérdezve jövő héten.
Alkalmatlanságukkal családok ezreit tartják teljes bizonytalanságban és egészségüket súlyosan károsító környezetben.
Az országos média erről is hallgat. Miért nem vonultak már le helyszíni riportokra a nagy független-objektív portálok…?
Értünk mi mindent.
A nagyikám ma lenne 112 éves.
Az első világégés kezdete után néhány hónappal született, hatéves volt, mikor Trianonban döntöttek: szétszakítják ezt az ezeréves nemzetet. Kamaszlányként úgy tűnhetett,…
Trójai faló a TISZA gyermekvédelmi törvényjavaslatában
️
A felszólalásomban is elmondtam: kétségkívül vannak az új gyermekvédelmi törvényjavaslatnak olyan elemei, amelyeket lehet támogatni. Van azonban…
Úgy látom, hogy Frank Füredinek és csapatának sem Magyar Péter fogja megmondani, hogy mit lehet és mit nem… Miután a kormány államosította és bezárta a híres brüsszeli kutatóintézetet, a csapat újat…
Windisch Judit, a 444.huújságírója kérdéseket küldött munkatársaimnak. Mivel rossz tapasztalataink vannak az ilyen megkeresések további nyilvánosságáról (mit és hogyan publikál ebből az újságíró,…
️ Észre sem vettük és elbeszéltünk 1 órát… néha személyes, néha szakmai, de maximálisan politkai és izgalmas kérdések.
Köszi a meghívást, Hunor, Márk és a Különutas csapata!
A beszélgetés linkje a…
Ma volt az első napom az Európai Parlamentben. Három dolgot döntöttem el.
1. Levelet írok az Európai Unió minden tagállama parlamenti képviselőinek arról, higy mi történik Magyarországon.
Politikusokat…
Vajon sikerül majd Magyar Péternek megsértenie Leó pápát is? 
Az elmúlt napok diplomáciai "teljesítménye" után nem csodálkoznék... Úgyhogy elláttam pár jótanáccsal indulás előtt. 
A baloldal nyugati gyarmatot, a patrióták szuverén Magyarországot akarnak
Teljes a bizonytalanság a lakáspiacon – ez sikerült kormányra kerülés óta a Tisza-kormánynak.