Trójai faló a TISZA gyermekvédelmi törvényjavaslatában
️
A felszólalásomban is elmondtam: kétségkívül vannak az új gyermekvédelmi törvényjavaslatnak olyan elemei, amelyeket lehet támogatni. Van azonban…
A nagyikám ma lenne 112 éves.
Az első világégés kezdete után néhány hónappal született, hatéves volt, mikor Trianonban döntöttek: szétszakítják ezt az ezeréves nemzetet. Kamaszlányként úgy tűnhetett, újra van remény, ám mire 27 éves fiatalasszony lett, Magyarország újra háborúban állt. Édesapám ekkortájt fogant és már két kisfiúval érte nagyit a borzalmas háború vége. Fellélegezni azonban ekkor sem lehetett, a szovjet csapatokkal együtt betört a kommunizmus, megfojtotta a szabadságot, elvette a reményt. Negyvenkét évesen, a pesti bérház folyosóján érte a forradalom híre. De a csoda csak néhány napig tartott, aztán újra tankok dübörögtek a Marx téren. Botanikus nagyapámat meghurcolták, megfosztották egyetemi katedrájától, 14 éves apukám forradalmi naplóját - házkutatástól tartva - elégették. Aztán teltek-múltak a kádári szürkeség hétköznapjai, megszülettünk szép sorban, mi négyen, unokák, akiknek bearanyozta napjait nagymama főztje, iskola után mindig az ő konyhájában gyűlt össze ebédre minden unokatestvér, hosszú éveken át. A rendszerváltás eufóriája nagymama 75 éves korában jött el, de a csalódás is gyorsan érkezett, 80. születésnapját már úgy ünnepeltük, hogy a magyarok önként visszaszavazták az épp csak elkergetetteket. Ahogy 1957. május 1-jén is önfeledten ünnepelt a nép…
Ekkoriban szerette meg nagymama a fiatal, sármos Orbán Viktort, aki okos érvelésével, tiszta tekintetével messze kitűnt a politikusok közül. És onnantól szinte nagymamai szeretettel viseltetett iránta, kis szobájában még egy dedikált fotóját is őrizte. Csalódott és dühös volt, mikor 2002-ben hátat fordított neki a magyarok többsége. 88 éves volt már ekkor, de tele életerővel és optimizmussal: lesz ez még másként! És lett! Egyfelől megszületett első, második, majd harmadik dédunokája is (a többi hatot sajnos már nem ismerhette), és 2010-ben, 96. esztendejében, már kórházban, utolsó erejével még urnába dobhatta szavazatát az ő szeretett miniszterelnökére. Alig tudott már beszélni, de boldog volt, hogy biztos kezekben tudhatta az országot, benne szeretteit.
Nagymama ma lenne 112 éves. És most bizonnyal szomorúan tekint le ránk, de érzem a benne lévő, kiolthatatlan reményt is sugározni felénk: lesz ez még másképp, ne féljetek! És szinte hallom a szavait, mint gyerekkoromban, mikor vigaszra szorultam: “sosem, a legnehezebbnek tűnő helyzetekben sem lehet tudni, hogy mi mire jó. Ha pedig Isten velünk, kicsoda ellenünk?”
Hiányzol, Nagymama! ❤️
(A fotó 2003-ban, az esküvőnk előtt készült.)
Trójai faló a TISZA gyermekvédelmi törvényjavaslatában
️
A felszólalásomban is elmondtam: kétségkívül vannak az új gyermekvédelmi törvényjavaslatnak olyan elemei, amelyeket lehet támogatni. Van azonban…
Úgy látom, hogy Frank Füredinek és csapatának sem Magyar Péter fogja megmondani, hogy mit lehet és mit nem… Miután a kormány államosította és bezárta a híres brüsszeli kutatóintézetet, a csapat újat…
Windisch Judit, a 444.huújságírója kérdéseket küldött munkatársaimnak. Mivel rossz tapasztalataink vannak az ilyen megkeresések további nyilvánosságáról (mit és hogyan publikál ebből az újságíró,…
️ Észre sem vettük és elbeszéltünk 1 órát… néha személyes, néha szakmai, de maximálisan politkai és izgalmas kérdések.
Köszi a meghívást, Hunor, Márk és a Különutas csapata!
A beszélgetés linkje a…
Ma volt az első napom az Európai Parlamentben. Három dolgot döntöttem el.
1. Levelet írok az Európai Unió minden tagállama parlamenti képviselőinek arról, higy mi történik Magyarországon.
Politikusokat…
Vajon sikerül majd Magyar Péternek megsértenie Leó pápát is? 
Az elmúlt napok diplomáciai "teljesítménye" után nem csodálkoznék... Úgyhogy elláttam pár jótanáccsal indulás előtt. 
A baloldal nyugati gyarmatot, a patrióták szuverén Magyarországot akarnak
Teljes a bizonytalanság a lakáspiacon – ez sikerült kormányra kerülés óta a Tisza-kormánynak.
Kupleráj, inkompetencia, arrogancia. Árad a Tisza!
Magyar Péter veszélyes játékba kezdett