Több marad az utasnál - márciustól életbe lépett az Építési és Közlekedési Minisztérium és a főváros közötti megállapodás. A vármegye- és országbérlet, valamint a Budapest-bérlet kölcsönös elfogadásával jobban járnak a vidékről és az agglomerációból ingázók mellett a fővárosi tömegközlekedők is. Így több szolgáltatást kapnak kevesebbért.

Frankfurt 2️⃣0️⃣2️⃣4️⃣. Ramadani díszekben a város. A lakosságcsere magával hozza a kultúra cseréjét is. Nem multikulturális közeg jön létre, hanem a keresztény civilizációt kiszorítja a muszlim…

A hétvégén kezdte meg munkáját a Boldog Ceferino és a Vámbéry Kollégium a Hungarikum Ligetben.

Gyurcsány kiadta az ukázt a dollárbaloldal junior szervezetének, a Momentumnak.

Gyurcsány Ferenc 2023. tavaszán azzal büszkélkedett, hogy pártja EP-képviselői voltak, akik kitalálták azokat a zsaroló…

Több mint 900 millió forintból fejleszthetnek a térség települései
A TOP Plusz keretein belül ismét jelentős támogatás érkezik a térségünkbe. A 930 millió forintos keretből ezúttal Sükösdön, Dusnokon,

👉 Irány az Erzsébet-tábor!

A tavaszi táborokba a köznevelési intézmények 1-8. évfolyamos osztályaikkal március 28-án 14 óráig jelentkezhetnek.

A Balaton-parti táborozás hétfőtől szerdáig, valamint…

A magyar munkahely, a magyar munkavállaló az első, ezt szolgálja a minden eddiginél szigorúbb idegenrendészeti törvény is.

A kormány célja pedig az, hogy a jelenleg is uniós átlag fölötti aktivitási…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média