A magyar munkahely, a magyar munkavállaló az első, ezt szolgálja a minden eddiginél szigorúbb idegenrendészeti törvény is.

A kormány célja pedig az, hogy a jelenleg is uniós átlag fölötti aktivitási ráta hosszabb távon még tovább, 78 százalékról 85 százalékra emelkedjen.

Ezt a hazai munkaerő-tartalék mobilizálásán, az álláskeresők elhelyezkedésének segítésén és a munkavállalási korú inaktív népesség aktivizálásán keresztül kell elérni.

Erre elsősorban a 25 év alattiak és az 55 év fölöttiek esetében van lehetőség, amely mintegy 300 ezer főt érint.

2030-ig pedig több mint 460 milliárd forint segítheti a foglalkoztatás és az aktivitás növelését, a munkába állók képzését, valamint a munkakörülmények javítását.

A fiatalok elhelyezkedését támogatja az Ifjúsági Garancia Plusz program, ami közel 200 milliárd forintos keretből képzésekkel, bértámogatással, mobilitási támogatásokkal ösztönzi a 30 év alatti korosztály munkaerőpiacra lépését.

A Gyurcsány-féle baloldal soha nem támogatta a gyermekvédelem ügyével kapcsolatos döntéseket:

nem támogatták a szigorúbb büntető törvénykönyvet,
nem támogatták a pedofil-nyilvántartás létrehozását,…

A magyar EU politika három pillére:

1. Szuverén tagállamként valódi európai alternatívát kínálni az EU számára.
2. Nemzeti érdekeinket hatékonyan képviselni és politikai mozgásterünket megőrizni.
3.…

Gyurcsány Ferenc a Momentumot is arra utasította, hogy azon dolgozzanak az EP-képviselői Brüsszelben, hogy a magyarok ne juthassanak hozzá az uniós forrásokhoz!
Nem maradhat politikai következmény…

❤️ Hétvégi ajánlatom: XIII. Dunakanyar Kézműves Kiállítás és Vásár, Szigetmonostoron! Szombaton a Faluháznál, reggel 9 és délután 5 óra között rendezik meg ezt a nagyszerű családi programot.
A…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média