Pósfai Gábor belügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjújában elismerte, hogy a rendvédelemben jelenleg a béremelés az egyik legsúlyosabb igény, konkrét vállalást azonban nem tett. Sem százalékot,…
️ Nem kellene most azonnal szétnézni a Sziget fesztiválon, hogy mi folyik ott?
Egy fiatal pedagógus osztott meg egy történtet gyakorlatilag már a nulladik napról. A Hajógyári-szigeten felállított vendéglátóegységeknél ittak, amikor a testvére hirtelen összeesett és onnantól nem reagált semmire. „Ott voltak a mentősök és hozzájuk kellett mennem segítségért mert éreztem, hogy ez most nem az, hogy túl csúszott az ivászat hanem valami komolyabb” – írta.
Elmondása szerint a mentősök ezután úgy bántak a testvérével, mintha saját akaratából fogyasztott volna dr0g0t, őt pedig hülyének nézték, amikor megpróbálta elmondani nekik, hogy nem az alkohol miatt lett rosszul a testvére.
„A legfelháborítóbb az volt ebben az egészben ahogy viselkedtek velünk a mentőből kiszállás után…A húgomat úgy kezelték mint egy saját akaratából folytató legutolsó dr0g0st…. És vele együtt velem is úgy beszéltek mint akik magunkénak köszönhetik az egészet… miközben mi csak jól akartuk magunkat érezni, Uram bocsáss meg ittunk ténylegesen pár pohárral és semmi ehhez hasonló nem szokott ettől bekövetkezni…”
A több mint 5000 megosztásnál járó poszt szerint egyébként nem csak a testvére járt így, 18 másik fiatal is rosszul lett a bulin.
A mentők hozzáállását is haladéktalanul vizsgálja ki az illetékes tiszás miniszter!
Pósfai Gábor belügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjújában elismerte, hogy a rendvédelemben jelenleg a béremelés az egyik legsúlyosabb igény, konkrét vállalást azonban nem tett. Sem százalékot,…
Hír TV este nyolc után Sajtóklub! Gajdics Ottó, Szentesi Zöldi László és Szabó László társaságában Baka Andrásról is alaposan lerántjuk a leplet! Kérem tartsanak velünk!
Valóban rekordmennyiségű külföldi tőke érkezik Ukrajnába? A statisztikák önmagukban félrevezetők lehetnek.
Az elmúlt évek adatai alapján úgy tűnhet, hogy a külföldi működőtőke-befektetések (FDI)…
Tavaly ilyenkor még ötezren voltunk. Hajrá magyarok! 
Érdekesek ezek a hírek arról, hogy Orbán Viktor Szerbiában van. Pedig az igazmondó miniszterelnök azt mondta, hogy egy luxusjachton KLÍMÁZIK!
Nagyon fáj a kormánypárti sajtónak, hogy Orbán még Szerbiában is népszerűbb, mint Magyar Péter Magyarországon valaha is lesz 
Nem tudja valaki mennyi most a Balatonon a lángos? A kormánypárti telex az idén valahogy nem írt róla 
Sosem fogom elfelejteni, amikor először jöttem New Yorkba. Az már a genetikám része lett. És amikor máson is ugyanazt az izgalmat és kìváncsiságot érzem az engem is feltölt….
A 18 éves magyar fiú, aki…
Itt azért a baj nem kicsi! Állítólag amint végighaladt a sorfal előtt, csiripelni kezdtek a madarak, a térkő szinte felemelkedett a lába alatt és víz fakadt még ott is, ahol nem kellett volna. (…